14.Rész -Szörnyű vallomás-

 Sziasztok, meghoztam a 14.Részt, várom a véleményeket, és nagyon köszönöm az eddigi hozzászólásokat sokat jelent nekem, és köszönöm a közel 10000 oldalmegjelenítést, ja és a 30 feliratkozót. Köszönöm!! 

Pusziii

Csak néztem azt az embert aki a mai napig megkeseríti az életemet, minden boldog percem után Ő jut az eszembe és mindent tönkre tesz még úgy is, hogy több mint 2 éve nem láttam és nem hallottam felőle.

De miért most? Miért van itt?

Lábaim remegni kezdtek az idegességtől és próbáltam láthatatlan lenni nehogy észrevegyen, azt sem tudtam én, hogyan szúrtam ki a tömegben, de szokásos fél oldalas perverz mosolyát egyből felismertem.

-Mi a baj Roxy? Remegsz mint a kocsonya - fordult felém Liam.

-Nincs semmi. - hebegtem és még mindig Mr Holman lépteit követtem.

Liam is arra nézett, de persze Ő nem vette észre, hogy kit bámulok ilyen rémülten.

-Kit nézel? Valakit ismersz az utca túloldaláról?

Ha most azt mondom neki, hogy igen, kénytelen leszek neki mindent elmondani, ha azt felelem, hogy nem, előbb-utóbb úgy is kiszedné belőlem miért félek ennyire.

-Igen, azt a vékony görnyedt embert, aki épp most a parkoló automatánál van - mondtam halkan.

-De miért félsz tőle?

Erre már nem feleltem, a kocsihoz léptem és ránéztem Liamre, hogy nyissa ki, amint hallottam a zár feloldását jelző hangot, egy szem pillantás alatt beültem, és bepréseltem magam az ülésbe. Közben úgy bámultam a volt igazgatómat, hogy nem is pislogtam közben. Liam is sietősen mellém ült és kérdően nézett rám, éreztem ahogy az egész testem megmerevedett, csak arra tudtam gondolni, hogy mihamarabb el kell innen tűnnünk.

-Kérlek taposs a gázra és induljunk! - néztem Liamre kétségbe esetten.

-Oké, de otthon magyarázatot kérek.

Az a fél óra olyan gyorsan elrepült amíg haza nem értünk, azt kívántam bárcsak órákra laknánk, egyik porcikám sem kívánta azt ami ezek után következett, nem tudtam, hogy fogok Liam szemébe nézni, el kell meséljem neki azt a szégyent amit át kellett élnem az árvaházban.

Amint megállt az autó, kulccsal a kezemben -amit már percekkel ezelőtt előkészítettem- futni kezdtem a bejárathoz, pillanatok alatt elfordítottam a kulcsot, és felrohantam a szobámba, magamra zártam az ajtót majd a takaróm alá bújtam. Tudtam, hogy egy ajtó és egy paplan nem fog megvédeni attól, hogy magyarázatot adjak Liamnek. Fél perccel később kopogott ahogy vártam.

-Roxy mi ez az egész? És miért zártad be az ajtódat? Miért nem tudod elmondani, hogy mi bánt? Nem emlékszel a régi időkre mikor mindent megbeszéltünk?

-De emlékszem - válaszoltam röviden.

-Bennem megbízhatsz, biztos nem lehet olyan súlyos dolog amiért be kéne zárkóznod. A testvérem vagy, bármi is legyen az amit most titkolsz. Beengedsz?

Mély levegőt vettem és az ajtóhoz vonszoltam magam, úgy mintha a kivégzésemre kellene mennem. Megtorpantam előtte és gondolkoztam, ha most mindent elmondok Liamnek Ő is tudni fogja a titkot, amit örökre elakartam magamban ásni. Egy hang azt súgta ez lesz a legjobb, hisz megkönnyebbülök,  nem kell egyedül cipelnem ezt, de féltem is nagyon, ez nem csak egy olyan elhallgatni való dolog, hogy megettem a csokid bocsi, ez nekem nagyon mély seb, amit most fel kell szakítanom. És ha ezt meg kell tennem akkor ezt csak Liam kedvéért teszem.

Rátapasztottam a kezem a kilincsre, elfordítottam a kulcsot, majd kinyitottam olyan lassúsággal az ajtót ahogy csak lehetett.

Egyből könnyek szöktek a szemembe, ahogy megláttam Liamet, a nyakába borultam és zokogtam, talán ha végre kisírom magam nyugodtabban tudom elmesélni neki az egészet.

Nem sürgetett, az ágyhoz vezetett és átölelt, közben a hátamat simogatta.

-Minden rendben lesz, sírd ki magad - suttogta.

Percek múlva úgy éreztem eljött a pillanat és bevallok mindent. Ráemeltem a tekintetem és belekezdtem.

-Liam, van egy titkom egy nagy titok amit eddig senkinek nem meséltem el. Nagyon szégyellem ezt, nehéz róla beszélnem.

-Bízz bennem, és mondd el végre - szólt megértő hangon.

-Szóval, az árvaházban nem volt jó sorom, de ezt már meséltem. De nem csak annyi volt, hogy néha megvertek és nem adtak enni, ennél volt sokkal durvább eset is - itt elcsuklott a hangom.

Láttam ahogy szemei egyre jobban összeszűkülnek és érdeklődve engem kémlelnek vele.

-Nyugodj meg - simogatta meg a vállam.

-Szóval, Mr Holman az igazgató, akit ma a városban láttam.

-Ő volt az igazgatód? - szólt közbe meglepetten.

-Igen, és Ő volt a legkegyetlenebb, Mona is miatta lett öngyilkos. Ez az ember engem is majdnem a halálba kergetett.

-Mit tett veled Roxy? - mondta halkan és úgy mintha sejtett volna valamit.

Mélyen beszívtam a levegőt, szemeimben újra megjelentek a könnyek, és amilyen gyorsan csak tudtam kimondtam.

 

-Megerőszakolt.

-Mit csinált? - mélyült el a hangja dühében.

Liam felállt és ide-oda lépkedett a szobában, láttam rajta, hogy nagyon ideges, ilyennek még soha nem láttam Őt. Ökölbe szorította a kezét, és mély levegőket vett, hogy lenyugodjon, gondolom nem akart megijeszteni, mert észrevette, hogy rémülten nézem Őt.

-Ezt miért csak most mondtad el? - váltott könyörgő hangnembe.

-Szégyelltem, és próbáltam kiverni a fejemből, de nem tudom. Minden egyes nap eszembe jut ahogy a mocskos kezeivel hozzám ér - éreztem ahogy egész testem libabőrös lesz a visszaemlékezéstől.

-Hogy én mekkora hülye vagyok. Bocsáss meg nekem. Rád erőltettem Harryt, pedig tudom milyen szex mániás. Ugye nem próbálkozott úgy?

-Dehogy, Harry tényleg egy nagyon rendes fiú. Sőt elküldtem Őt, pedig nagyon tetszik, de annyira félek, hogy megvetne amiért ezt történt velem.

-Roxy erről nem te tehetsz, ezért nem lehet elítélni egy nőt. Csak azt a mocskot! - átölelt szorosan.- Ugye tudod, hogy fel kell jelentened?

-Nem, nem akarom. Semmi értelme nem lenne! - ráztam a fejem.

-De meg kell tenned, nem szabad futni hagyni ezt a patkányt.

-Kérlek ezt had döntsem el én. Nem lesz feljelentés. És amúgy is a bandát sem akarom belekeverni. Ez a múlt, el kell felejtenem.

-Ne csináld, ki tudja hány kislányt megrontott az a szemét! - mondta erőteljesen.

-Tudom, de nem akarom ezt az egészet, nem akarok vele újra találkozni, értsd meg!

-Jól van, elfogadom, hogy nem teszel feljelentést. De akkor majd én a kezembe veszem ezt az ügyet! - sziszegte dühösen.

-Liam ne csinálj semmi hülyeséget, ennyit nem ér meg! - kérleltem zokogva.

-Ezt nem fogom hagyni. Roxy, én szeretlek annyira, hogy megbosszuljalak.

-Ha tényleg ennyire szeretsz, kérlek ne tegyél semmit. - térdeltem a lábai elé.

Ő hirtelen felállított és könnyes szemeimbe nézett,  szorosan magához ölelt. Hallottam ahogy sírni kezd, és a vállamba temette az arcát.

-Liam annyira szeretlek, nem is tudom mit kezdenék nélküled.

-Én is szeretlek, épp ezért nem hagyom annyiban.

Nem válaszoltam neki, tudtam, hogy feleslegesen kérlelném, csak abban reménykedtem, hogy nem esik baja ha mégis úgy dönt, hogy bosszút áll.

Végre azt éreztem, hogy egy nagy terhet levettek a vállamról, olyan nehéz volt ezt eddig cipelni, és annyira felemelő azt tudni, hogy van aki megért. Talán most már képes leszek elfelejteni, de addig nem tudok megnyugodni amíg Liam a bosszút tervezgeti.

Ezek után megkértem Liamet, hogy ne beszéljünk erről többet, és tartsa ezt titokban, még véletlenül sem mondhatja el senkinek amit nemrég hallott tőlem, természetesen megígérte.

*

Másnap Liam elvitt egy fotózásra, amit nagyon megköszöntem neki, hisz nem mindennap jöhet ide az ember, ráadásul én alig pár napja találtam ki, hogy fotózni szeretnék.

-Sziasztok - köszönt Liam a teremben lévőknek .

Odaléptünk egy negyvenes hosszú szőke hajú csinos nőhöz akinek a nyakában egy óriási fényképezőgép lógott.

-Szia Suzie, Ő lenne a nővérem akiről beszéltem neked tegnap. Szeretne fotózással foglalkozni, és arra gondoltam talán te taníthatnál neki egy két dolgot.

Hirtelen olyan zavarba jöttem ahogy ez a profi fényképész végig mért, majd válaszolt.

-Oké, én benne vagyok, de úgy tudom neked nincs ehhez végzettséged, és semmi tapasztalatod ugye? - fordult felém.

-Sajnos még nincs, de szeretném minél hamarabb elkezdeni. - próbáltam magabiztosságot sugározni.

-Rendben, akkor azt megbeszélhetjük, hogy hetente eljössz ide a stúdióba és megtanítalak pár dologra, de azt javaslom keressétek fel ezt az iskolát, ott vannak a legjobb tanárok és fotó művészek. - és átnyújtott nekem egy Fotós iskola névjegyét.

-Köszönöm, nagyon hálás vagyok - mosolyogtam kedvesen.

Szerencsére Suzie arca is felengedett és mosolygott rám, talán mégsem olyan hárpia amilyennek első benyomás után gondoltam.

Megbeszéltük, hogy Új év után elkezdem a tanulást, mivel még egy hét és karácsony, már nem fért volna bele.

Mikor elköszöntünk Suzie-tól, összetalálkoztunk Zaynnel akin nem látszott, hogy meglepődött volna minket meglátva.

Köszöntem neki két puszival, majd megkérdeztem mit keres itt.

-Meglátogattam az egyik kedves ismerősöm aki itt fodrász, tőle szoktam tanácsot kérni a hajammal kapcsolatban - mondta mosolyogva.

-Tudod Roxy, megvan áldva a hajával, ha nincs rendesen belőve akkor képes elrontani mindenki napját - nevetett Liam.

-Dehogyis, azért ennyire nem vagyok szörnyű - bokszolt egyet Liam vállába Zayn.

Én csak nevettem rajtuk, ezután Liam elment a mosdóba és egyedül maradtam Zaynnel.

Másodpercekig csak álltunk némán, én zsebre dugtam a kezem, Zayn szintén így tett.

-Roxy lenne kedved velem randizni? Vagyis meginni valamit itt a közelben? - kérdezte Zayn zavartan.

-Ööö, randizni vagy csak meginni valamit? - mosolyogtam rá.

-Amelyiket szeretnéd.

-Nem is tudom, igazából nem terveztünk semmit mára, hát jó egy forró teában benne lennék ebben a hűvös időben rám fér.

Zayn vigyorgott mint a tejbe tök, nem tudtam mi ez az egész, elsőnek Harry most meg Zayn próbálkozik be. De úgy gondoltam egy teázás még nem a világ, kibírom. Bár jelenleg nincs hozzá kedvem, de megbántani sem akarom ezt a helyes fiút.

Visszatért Liam is és beszámoltunk neki, hogy teázunk egyet a közelben, de nem úgy fogadta ahogy vártam, idegesen reagált.

-Biztos jó ötlet? Lehet nem kéne ez most. - nézett rám.

-Igen, Liam nyugi! - próbáltam nyugtatni.

-Ne félj haver csak beszélgetni fogunk. Vigyázok rá - szólt közbe Zayn is.

Kicsit meglepődtem Liam kirohanásán, de megértem, mert nagyon félt amióta megtudta, hogy min mentem keresztül. Miután elváltunk Liamtől beültünk egy kis vendéglőbe, Zayn szerint itt isteni teát készítenek.

Ameddig vártunk a teánkra nem szólaltunk meg, végig a tekintetét éreztem magamon, ami rettentően zavarba hozott. Barna szemei mintha belém láttak volna és kiolvasna belőlem minden titkot, lesütöttem a szemeim és egy szalvétával kezdtem babrálni. Erre Ő megfogta a kezem, mire automatikusan vissza emeltem rá a  tekintetem.

-Látom, hogy kellemetlenül érzed magad. Miattam? Vagy van valami baj?

Csak annyi volt a bajom, hogy egy folytában bámult, nem ehhez vagyok hozzá szokva, és egy kicsit nekem túl sok volt Harry és az Ő közeledése is. Nem tudtam mit mondjak neki., így csak kiböktem ami éppen a nyelvemre jött.

-Nincs semmi.

-Akkor jó, de ha azért vagy zavarba mert velem vagy, az csak jót jelenthet - vigyorgott.

Na tessék még egy öntelt banda tag, kíváncsi lennék ha Őt bámulnák ilyen feltűnően és közben a mellét stírölnék ami neki ugye nincs, mit szólna?!

Végre kihozták a teát, már annyira kellemetlen volt a szituáció, hogy kínomban gyorsan belekortyoltam a forró italba, amit nem kellett volna. Abban a pillanatban ki köptem  az asztalra, és köhögni kezdtem, mivel egy kis tea a torkomon folyt végig. Szép kis látvány volt. Közben Zaynre néztem aki csak mosolygott, majd a hátamat kezdte el verni miután látta a köhögésem nem csillapodik.

-A nyelvem...- makogtam miután elmúlt a köhögés.

-Mi van vele? - röhögött.

-Ég! - forgattam meg a szemem.

-Ha akarod lehűtöm a csókommal.

Szépen ívelt ajkait csücsörítette felém, és egyre csak közeledett, de szemei végig nyitva voltak és a reakciómat kémlelte.

Na persze azt hitte, hogy megcsókolhat, kedvesen rámosolyogtam és elhúztam a fejem, majd a kabátomért nyúltam,és elköszöntem, de már vigyorogva,  jól esett látni ahogy barna szemei megnagyobbodnak a megdöbbenéstől.

-Azt hiszem haza megyek, talán egy kis jég többre képes mint te. Viszlát Zayn!