24. Rész -Nem mered!-

Sziasztok, meghoztam a 24. részt! Kérlek titeket komizzatok, az előző részhez kevesebb komi érkezett nem tudom miért, ha olvassátok, lécci írjatok nekem pár sort, milyen lett. pusziiii

-Miért is kellett ide költöznöd? Nehogy azt hidd hogy nem örülünk csak fura ez az egész. Azt hittük jól érzed magad Londonban, főleg hogy Harryvel alakul valami - nézett rám apa a vacsora közben.

-A héten veszik fel az új albumot, vagyis korrigálnak rajta még egy-két dolgot, ezután rengeteg interjúra mennek majd, szóval nem lesz rám idejük - hazudtam.

-Akkor jó, azt hittük nem jössz ki Liammel - fogta meg a kezem Karen.

-Jaj dehogy. A legjobb testvér a világon -szomorodtam el.

-Mi a baj?

-Semmi, csak... már most hiányoznak.

Ez nem volt hazugság a részemről, Liam és Harry is rettentően hiányoztak, és féltettem őket. De még a többi srác és El is hiányoztak, megszerettem őket.

A vacsora után lefürödtem, majd a kezembe vettem a laptopomat, egyből felnéztem skype-ra, hátha Liam vagy Harry fent lesz.

Szerencsére Liam fent volt,mivel megbeszéltük, hogy este beszélünk.

-Szia - integetett a kamerába.

-Szia.

-Huu látom nagyon rossz kedved van.

-Nagyon hiányoztok.

-Ne aggódj, nem sokára vége lesz, és újra itt leszel.

-De mi lesz ha ide jön? - aggódtam.

-Azért beszélünk itt skype-on hogy ne hallgassa le többet a telefon beszélgetéseinket. El ne felejtsd Harryvel sem beszélhetsz egy darabig telefonon, se egy SMS.

-Tudom, elméletileg vele is beszélek lefekvés előtt.

Úgy fél órát beszéltünk, majd elköszöntünk egymástól, mert Hannah megérkezett Liamhez. Szerencsére Harryre sem kellett sokat várnom, percekkel később Ő is bejelentkezett.

-Szia szerelmem - mosolygott rám a képernyőn keresztül.

-Szia. Látom szerencsésen haza érkeztél.

-Persze, hisz remek sofőr vagyok - vigyorgott.

-Ne kezd az arcoskodást - csóváltam a fejem.

-Oké befejeztem. Annyira hiányzol. Kivel fogok elaludni?

-Nem azt mondtad hogy Niall ma veled alszik?

-De, igen. Bár most lent van a konyhában és éppen tömi magát. De fogalmam nincs mivel, 1 hete nem vásároltam semmi ehetőt.

-Niall az ehetetlenből is ehetőt csináld. Nem kell félteni - nevettem.

-Ez igaz.

Pár másodperc hallgatás után komolyra fordítottam a szót. Nagyon aggasztott valami.

-Harry. Ugye Liam leállt már azzal a tervével hogy megöli Mr Holmant?!

-Ma még nem beszéltem vele azóta, hogy eljöttünk tőle. De ígérem holnap megkérdezem, és leállítom.

-Köszönöm.

-Szóval akkor hiányzom neked? - incselkedett

-Ez nem kérdés. Persze, nagyon. Nem tudom, hogyan fogom kibírni ezt a pár hetet.

-Hamar eltelik majd, sőt majd meg is foglak látogatni, 1 hét múlva.

-Ennek örülök.

-Hoppá, szerintem Niall összetört valamit, most lemegyek hozzá. Holnap beszélünk még édesem.

-Rendben. Vigyázz magadra.

-Te is. Szép álmokat szerelmem. Szeretlek.

-Én is.

Még utoljára belenézett a kamerába és bontotta a beszélgetést.

A laptopom kikapcsolása után, mivel nem volt jobb dolgom, álomra hajtottam a fejem, ami nem ment könnyen.

Reggel futással kezdtem a napom, pár hét kihagyás után muszáj volt újra elkezdenem. Csak azzal az egy bökkenővel nem számoltam, hogy az egyik testőr majd loholni fog utánam. Az egyik utca saroknál álltam meg, és akkor vettem észre hogy nyelvét kidugva fut, jobban szólva vonszolja magát a nagydarab kopasz ember. Gondoltam is magamban, hogy ez mekkora hülye, hisz kocsival könnyebb lett volna követnie. De ezek szerint a sok izom kiszorította az agyát a helyéről.

Mivel én egyáltalán nem voltam kifáradva így futottam tovább, de percek múlva újra előjött a szúró érzés a szívem felől. Olyan hirtelen, hogy megkellett állnom. Nagy levegőt vettem hátha így elmúlik, de nem akart. Már olyan lassan bandukoltam a nyirkos reggelen, hogy a testőr is utol ért.

-Jól van kisasszony? - szólt lihegve.

-Persze, csak elfáradtam egy kicsit.

-Ennek örülök, fél órája magát üldözöm - nevetett.

Szerencsére a szívem felől kiinduló szúrások enyhültek, így folytattam tovább a kocogásom. Vetettem egy mosolyt a testőrnek, és újra kocogni kezdtem. Mikor láttam, hogy nem mozdul, és csak bámul rám, úgy mint aki ezt gondolja: "Dilis ez a csaj" hátra kiabáltam neki.

-Hé kopasz, ne lustálkodj, nem ezért fizetnek - nevettem el magam.

Tudom, hogy elég bunkó beszólás volt, de csak felakartam spanolni a fickót. Még sem maradhat el kilométerekkel a házunktól.

Egy picit jobb kedvem lett ettől a futástól, mikor hazaértem, gondoltam egyet és neki láttam rántottát és szalonnát sütni a még alvó szüleimnek. Miután kész lettem, gyorsan letusoltam, és dúdolva visszaindultam a konyhába.  

Már hallottam a lépcsőről a konyhából kiszűrődő hangokat, még sietősebbre vettem lépteimet, már látni akartam Karen és apám arcán az örömöt hogy reggelivel vártam rájuk. Széles vigyorral fordultam be a konyhába, de egy szempillantás alatt lefagyott, amint megláttam az egyik széken pöffeszkedni Mr Holmant. Bájosan csevegett apámmal.

-Maga....meg mit....keres itt? - meredtem rá ijedten.

-Áh Roxy Atkins, rég láttalak. Mekkora öröm most ez nekem - szólt Holman kedvesen.

-Jó reggelt, nem is mondtad hogy Mr Holman a volt igazgatód ilyen kedves - mosolygott rám Karen.

-Elmesélte nekünk, hogy milyen jó gyerek voltál, és azért rúgták ki mert megvédte a bántalmazott gyerekeket. Áldott jó lélek - paskolta meg apám Holman vállát.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Csak bámultam rájuk mint egy szobor. Nem tudtam mit tegyek, a testőrökért kellett volna rohannom? Vagy mondtam volna el apáméknak az igazat? Azt gondoltam, ha valamelyiket is megteszem biztos nem úsznánk meg szárazon, ki tudja miket rejteget a zsebeiben. Arcomról könnyen leolvasható volt a rémületem, és a sokk kezdeti formái is.

-Mi a baj kicsi Roxy? Talán rosszul aludtál? Vagy nem örülsz a látogatásomnak? - mosolygott még mindig a volt igazgatóm.

Erőt vettem magamon és apám mellé léptem, majd Mr Holmanra emeltem a tekintetem.

-Takarodjon ki a házunkból!

-De Roxy, mi ez a viselkedés?! - nézett apám meglepetten.

-De felvágták a nyelved kicsi Roxy! - állt fel Holman - Azt hiszed megijeszt egy kis csitri?

-Mi ez az egész? Uram hogy beszél a lányommal? - meredt dühösen rá apa.

-Ejj- ejj, látom nem avattad be a szüleidet. Ami elég rossz döntés volt. Egy bűnöző a házatokban, kicsit veszélyes nem? - vigyorgott rám.

-Ki maga? Mit képzel magáról? Takarodjon ki a házamból! -ordított apa.

-Azt hiszem ez nem fog menni.

-Nem?? Majd meglátjuk! - fogta meg apa Mr Holman vállát.

-Én nem tenném - nevette el magát.

Mr Holman a háta mögül elővett egy fegyvert, első látásra hangtompítósnak nézett ki. Mind a hárman rémülten néztük, ahogy apára emeli.

-Kérem ne ölje meg Őt. Itt vagyok én - ajánlottam fel magam.

-Édes Roxy, Te a desszert leszel - vigyorgott elővillantva sárga fogait.

-Mit akar tőlünk? Mit akar a lányomtól? - szólt Karen.

-A maga lánya? Úgy tudom csak a mostoha lánya. Biztos nem is szereti, nem kell álszenteskednie Karen! - köpte a szavakat Holman.

-Ez nem igaz, úgy szeretem, mintha a sajátom lenne! - sírt Karen.

-Pofa be ribanc! - ordította és megpofozta úgy Karent, hogy összeesett.

-Ne bántson minket! Nem volt elég amit a múltban tett? Ráadásul elverte Harryt és Louist is. Mire volt ez jó? - kérdeztem.

-Ha a barátaid szenvednek, te is szenvedsz! Megmondtam nem bújhatsz el! Te az enyém vagy! - lépett közelebb hozzám.

A fegyvert maga mellé eresztette, másik kezével megragadta a derekam és magához húzott. Fejét centikre állította meg az enyémtől, majd megszólalt.

-Az enyém vagy! - suttogta.

Becsuktam a szemem, lélegzetemet is visszatartottam, nehogy megcsapjon bűzös lehelete. De ebben a pillanatban apám kihasználta az alkalmat, hogy Mr Holman nem figyelt és az egyik székkel hátba verte. Erre Ő megtántorodott a fegyver kiesett a kezéből, amit egyből elrúgtam, talán az egyik kanapé alá. Erre Ő lökött rajtam egyet, és a falnak estem, de tudatomnál maradtam, és láttam mindent ami ezek után következett. Mr Holman nem esett el a hátára mért ütéstől, dühösen pillantott apámra, zsebéből előhúzott egy boxert amit ujjaira csúsztatott.

Apám hátrált, de nem sok sikerrel, mert a hűtőbe ütközött. Mr Holman felemelte a jobb kezét, és arcon ütötte, mivel az ujjain volt a boxer, ettől az egy ütéstől is földre rogyott.

De nem állt le ütötte ott ahol érte, minden egyes ütés lassított felvételként pörgött le az agyamban, olyan volt mintha órák óta csak ütné és ütné. Végre eljutott a tudatomig hogy segítenem kell apámon, észrevétlenül a nappaliba kúsztam, és a fegyvert kezdtem el keresni rémülten. Tudtam ha megtalálom, nem lesz visszaút, meg kelll tennem, akármi lesz ezután.

Már a kanapénál tartottam, ahol a fegyver tűnt el, mikor lépteket hallottam a konyha felől. Tudtam, hogy Ő az, tudtam hogyha nem sietek elkap, és engem is halálra ver. Már nem hason csúsztam, négykézláb tettem meg azt a másfél métert ami elválasztott az életmentő tárgytól. Megragadtam a fegyvert, de abban a pillanatban, Mr Holman a lábaimat fogta meg, és húzott maga felé. Úgy nézett ki ez az egész, mintha egy védtelen halat vonszolna a parton, de az én kezemben ott volt az, ami megvédhetett.

Olyan gyorsan történtek ezután a dolgok, hogy szinte alig emlékszem rá. Teljes erőmből, kirántottam a kezeiből a lábam, és a hátamra fordultam, a pisztolyt rászegeztem, erre Ő vigyorogva rám nézett.

-Úgy sem mered! - sziszegte.

-Nem?