22.Rész -Megváltoztál-

 Sziasztok, megérkezett a 22. rész :) Remélem tetszeni fog nektek, nem tudom mi van velem mostanában, de egyre jobban nem vagyok megelégedve magammal. De a lényeg az, hogy nektek tetszik, és akkor egy szót sem szólok. :) Köszönöm a kommenteket, köszönöm az új olvasókat is. Puszi

"Úgy légy másnak barátja, hogy magad ellensége ne légy!"

Percekig álltunk Niallal Harry háza előtt, hátha a megkergült fiú meggondolja magát és bocsánatot kér mindenért. De ahogy sejtettük, ez nem következett be.

- Kérdezhetek valamit? - nézett rám Niall a kocsiban ahogy elindultunk.

- Persze - mosolyogtam rá.

- Ez a gyűrű miért fontos neked ennyire? Vagyis addig rendben van, hogy a tiéd, de a vak is látja, hogy ez egy OLYAN gyűrű - nyomta meg az olyan szót hangsúlyosan, tudtam, hogy sejt valamit.

- Hmm... hát... csak egy gyűrű - sütöttem le a szemeimet, de Niallt ezzel nem lehetett lerázni.

- Aha... kamuzol! - ujjait erősebben doboltatta a kormányon.

- Niall, nem fontos, tényleg. Már nem számít semmit. A gyűrű nem is érdekel, csak a jelkép amit képviselt... fontos volt nekünk.

- Hallgatom.

- Jane ezt a jelképet összetiporta, tönkretette! - ránéztem, de figyelmét az útnak szentelte.

- Kifejtenéd ezt érthetőbben? - pillantott rám egy másodpercre.

Összeszedtem minden bátorságom, és belekezdtem annak ellenére, hogy nem akartam, hogy valaki ezt megtudja.

- Összeházasodtunk - nyögtem ki.

- Sejtettem. Hamarabb is elmondhattad volna, miért kellett eltitkolni?

- Miért? Van bármi jelentősége? Már meghaltam! Igaza van Jane-nek!

- Szerettünk volna veletek lenni!

- Figyelj, tudom nagyon jól, hogy tudnotok kellett volna, de a betegségem miatt nem akartuk elmondani, kettesben szerettük volna ezt az egészet lebonyolítani, Harry amúgy is megszervezte ezt a szigetre, nem mondhattam neki nemet! De hidd el, elakartuk mondani nektek ha meggyógyultam, de mint tudjuk ez nem így alakult, és már nem is jelent semmit.

- Akkor is haragszom - meredt az útra továbbra is, de szájában azért megbújt egy kósza mosoly.

Mire hazaértünk Liam már a ház előtt várt minket.

- Na? - nézett kíváncsian Niallra.

- Még semmi, rosszabbul alakultak a dolgok mint vártuk - bökött felém, mire Liam megértette, hogy ott vagyok.

- Hogy érted?

- Harry kidobott. Roxy kérésére lerángattam Jane-ről egy gyűrűt.

- Gyűrűt? Miért?

- Mert a Roxy-é volt.

- Niall ne mondd el neki! - a szőke fiúra néztem kétségbe esve, de szóáradatát nehéz lett volna visszaszívnia.

- Ha jól emlékszem Roxynak nem volt semmilyen gyűrűje - vakarta meg a fejét Liam gondolkodva.

- Mikor hazajöttünk a nyaralásból, levettük, hogy ne sejtsetek semmit - magyaráztam Niallnak.

- Niall milyen gyűrű volt? - kérdezte Liam egyre érdeklődőbben.

- Mindegy - rántotta meg a vállát az Ír. De késő volt, Liam szagot fogott.

- Ne játszd a hülyét! Te tudod! Fogadjunk Roxy eltitkol valamit! És nagyon is sejtem mi az! De ha az... én esküszöm...

- Nem mondhatom el - hajtotta le Niall a fejét összezavarodva, két tűz közé került.

- Jó! Nem is kell! Rájöttem magamtól is! - emelte még jobban fel a hangját a testvérem. - Kinyírom Harryt!

Niall hol rám, hol pedig Liamre pillantott, óvatosan kihúzta a zsebéből a gyűrűt és felmutatta, Liam kikapta a kezéből. Feldúltan rohant a kocsijához, Niall hiába kiabált neki, hogy maradjon, nem lehetett megállítani, erőmet összeszedve siettem utána, szerencsére az autón is gond nélkül áttudtam hatolni egyenesen az anyós ülésbe.

- Roxy veled megy! - világosította fel Niall Liamet mielőtt az az ajtót becsapta volna.

Liam idegesen bólintott, de nem szólt egy szót sem hozzám perceken keresztül, ujjait erőteljesen a kormány köré fonta, szemeiből a megbántottság sugárzott.

- Csalódtam benned - fordította fejét felém, szemeivel az ülést kémlelte. - Azt hittem szeretsz annyira, hogy ezt megoszd velem - tekintetét újra az útra szegezte. - Lehet túlreagálom ezt az egészet, de nekem ez akkor is nagyon rossz érzés. Szerettem volna veled lenni, átadni Harrynek, látni akartam volna mikor egy lányból asszony leszel. Fontos lett volna - szemei csillogni kezdtek, majd egy kósza könnycsepp végig szántotta enyhén borostás arcát.

- Bocsáss meg - suttogtam felé, amit persze nem hallott meg.

- Tudom, hogy felesleges leszidnom Harryt, úgysem emlékszik semmire, mégis tudnia kell mit csináltatok. Ilyen fiatalon nem véletlenül házasodik meg az ember, csak is szerelemből, hátha felnyitja ez az információ a szemét, tudnia kell - pulcsija ujjával letörölte az árva könnycseppet.

Annyira sajnáltam őt, szinte éreztem a fájdalmat ami a szavaiból áradt. El kellett volna nekik mondanunk, nem szabadott volna eltitkolni, hogy összeházasodtunk Harryvel. Csak azzal tudom magam áltatni, hogy elakartuk mondani, ha minden jól alakult volna, de nem így történt.

Az út további részében nem nagyon szólalt meg, megunhatta a csendet, ezért bekapcsolta a rádiót és egy olyan dal szűrődött ki a hangszórókból amit mind a ketten nagyon jól ismertünk. Bruno Mars és Travie McCoy közöse a Billionaire. Mikor odaköltöztem hozzájuk, az éjszakákon át tartó beszélgetésünkkor gyakran hallgattuk ezt a számot, és énekeltük önfeledten, aminek Karen és apa nem nagyon örültek, főleg az éjszaka közepén.

- Emlékszel? - mosolyodott el a számot meghallva.

- Soha nem felejteném el - néztem rá, közben egyik kezemet a vállára helyeztem, hátha érez engem.

- Bárcsak visszatekerhetném az időt és segíthetnék rajtad - egy pillanatra a vállára nézett. - Tudom, hogy itt vagy, bárcsak láthatnálak... nagyon hiányzol.

Nem sokkal később bekanyarodtunk Harry lakása elé, csendben sétáltunk az ajtóig, majd egy csengetés után Jane nyitott ajtót unott képpel.

- Harry, egy újabb látogató! - forgatta meg a szemeit.

- Neked is jó estét Jane - szólt pimaszul Liam.

- Jobbat - kitárta az ajtót és betessékelt 'minket'.

Harry a konyhából trappolt ki abban a papucsban amit még én vettem neki - Mit szeretnél? Mert a hülyeségedre nem vagyok kíváncsi!

- Miért vagy ilyen? Megváltoztál! Nem ismerek rád! - tárta szét kezeit Liam.

- Elmondjam? Egyfolytában Jane ellen áskálódtok! Fogjátok fel, sze-re-tem! - tagolta hangsúlyosan.

- Szereted? - nevetett erőltetetten a testvérem, majd Harry felé sétált, zsebéből kivette a csillogó ékszert, és Harry ölébe dobta. - Tudod mi ez? - szűrte fogai között a szavakat.

- Egy jegygyűrű, azt hiszem.

- És kié?

- Roxyé, ha igaz. De mi közöm van hozzá? - emelte fel a hangját Harry.

- A tiéd hol van? Gondolom van párja - mutatott a gyűrűre.

- Fent a szobámban.

- Akkor rakd össze a képet, drága barátom - vicsorított kínjában Liam.

Harry az ujjai közé fogta az ékszert és vizsgálni kezdte, másodpercek múlva szólalt csak meg halkan.

- Elvettem őt.

- Na ugye, hogy vág az eszed! És ha emlékeznél rá, most valószínűleg szétverném a fejed! De most csak annyit mondok, hogy szeretted a testvéremet, és nem véletlenül vetted őt feleségül! Ha nagyon tudni akarod lát téged! És fáj neki amit művelsz magaddal! Nem veszed észre, hogy amióta itt van ez... - pillantott Jane-re lekezelően. - A lány, eltaszítasz magadtól minket? Mi egy csapat vagyunk nem emlékszel? Jó barátok! - ordította magából kikelve.

- Befejezted? - állt fel higgadtságot magára erőltetve Harry. - Lehet a feleségem volt Roxy, de nem emlékszem rá! Lehet nem véletlenül! Miért baj nektek az, ha új életet akarok kezdeni? Inkább éljek egész életemben úgy mint egy zombi? Ezt várjátok? Fogadd el, hogy túlléptem a testvéreden!

Szinte visszhangoztak a fejemben az utolsó szavai, túllépet rajtam... ez nem lehet igaz...

- Nem ismerlek téged! - nézett mélyen Liam Harry szemeibe.

- Akkor ideje, hogy megismerj! Visszatérve arra amit az előbb mondtál, hagyj azzal a hülyeséggel, hogy itt van a szelleme! Ilyen nincs! Niall is ezzel traktálta az agyam a kórházban.

Nem értettem Harry reakcióját, a temetőben olyan más volt, de most, mint akit kicseréltek. Valami nincs rendben vele, egyre csúnyábban beszél a fiúkkal, ami megrémiszt. Ez nem lesz jó így.

- Megfogod bánni még ezeket a kijelentéseket Harry - Liam szomorú tekintettel fordult az ajtó felé, majd sietősen távozott, Jane-re rá sem pillantva.

Nem mentem Liam után, elterveztem, hogy mindenképpen befurakodom Harry álmai közé az éjszaka. Muszáj megtudnom mi maradt meg benne velem kapcsolatban.

Jane, amint Liam kitette a lábát Harryhez sietett és átölelte.

- Megmondtam, ezek nem is a barátaid, féltékenyek a boldogságodra. Felejtsd el őket, én itt vagyok neked - dörzsölte nyugtatóan a hátát, undorodva néztem ezt a jelenetet, rettentően fájt az is, ha csak Harryhez ért.

- Tudom, csak te számítasz nekem most, senki más. Ha a fiúk nem változtatnak a hozzáállásukon, kénytelen leszek meghozni egy nagy döntést.

Hogy mi az a nagy döntés, nem esett róla szó, Harry és Jane elmentek zuhanyozni, amit nagy szenvedések közepette vártam ki a nappaliban. Amíg vártam, a szemem sarkából észrevettem egy árnyékot ami felém közeledett, erőm is egyre elhagyott minden egyes centiméterrel ahogy felém suhant, arcát nem láttam, nagy feketeségbe burkolódzott.

- Ki vagy? - szóltam ijedten. - Ha te vagy az, már megállapodtunk! - utaltam Holmanra.

- Hagyd el ezt a fiút, menj el innen, amíg lehet! - suttogta, hangja olyan ismerős volt, mégsem ismertem fel, de ha ismer miért akarja azt, hogy elmenjek innen?

Nem szólt többé az árny, felszívódott egy szempillantás alatt, erőm is visszatért. Lehet ő tehet arról ahogyan érzem magam? Mit akarhat tőlem? És ki ő?