2014. július 25., péntek

Búcsú

 Sziasztok! Hoztam egy kis szösszenetet Harry és Roxy utolsó napjairól. Remélem tetszik majd nektek valamennyire, bár egy kicsit szomorú lett.


Egy egész élet jutott nekünk, küzdelmekkel, fájdalommal, boldogsággal és szerelemmel. Én mégsem tudom azzal a gondolattal elhagyni e földet, hogy talán nem látlak viszont. Félek lehunyni a szemeimet esténként, olykor hosszú perceken keresztül csak nézlek mikor alszol, rettegek a gondolatától, hogy elveszíthetlek. Újra magam elé képzelem a fiatal korunkat. Barna göndör fürtjeidet, igéző smaragd szemeidet, dús, csókolni való  ajkaidat, huncut gödröcskéidet mosolyod lenyomataként. Szinte semmi nem változott azóta rajtad, kivéve őszes hajad, és az évek múlását jelző ráncokat. Nekem még most is oly gyönyörű vagy és tökéletes, mint húsz évesen. Ugyanaz a kedves, törődő ember maradtál, bár megkomolyodtál, ez csak csiszolt rajtad. Három gyermek, és négy unoka után is mosolyogsz, soha sem elégtelenkedsz, ami rettentően boldoggá tesz engem, sokáig azt hittem nem tudok neked annyit nyújtani amire neked szükséged lenne, te mégis azt bizonygattad, hogy én vagyok számodra az egyetlen, és legbecsesebb kincsed.
Felettünk eljárt az idő, annyi emléket, annyi szép percet őrzök idebent, én mégis attól félek, hogy mindez eltűnik mikor meghalunk. Mikor kimondtam az esküvőnkön az igent, úgy gondoltam, hogy örökké együtt leszünk, semmi és senki nem tud minket szétválasztani, most mégis a halál kapujában arra gondolok, mi lesz ha többé nem láthatlak, nem foghatom többé kezeidet, nem csókolhatom ajkaidat, mint eddig. Lehet paranoiás vagyok, de nem akarlak elveszíteni, nekem nem volt elég veled majdnem ötven év, én az örökké valóságot akarom. Tudd, hogy az évek nem fakítottak az érzelmeimen, én még mindig ugyanúgy szeretlek.

Mikor elolvastad ezt a pár sort, könnyezve fordultál felém, átöleltél és csak ennyit súgtál a fülembe: Én jobban szeretlek mint akkor.

Most fogom kezeid, nézem ahogy lassan lélegzel, tegnap láttam talán utoljára gyönyörű szemeidet. Az éjjel fájdalmaid voltak, a mellkasod szúrt és nem sokkal később összeestél. Hiába hívtam időben a mentőket, a karjaimba rogytál, láttam szemeidben a fájdalmat, ami még jobban megöregített téged, de a tekinteted a régi volt. Az én Harry-mé. Sírva néztelek, ahogy a fájdalom felemésztett téged, majd nem sokkal később elrabolt tőlem. Órák óta nem tértél magadhoz, az orvosok szerint nem is fogsz, azt mondták búcsúzzam el tőled, de én nem tudok. Amitől nagyon régóta féltem bekövetkezett, el kell, hogy engedjelek téged. Ha tudnám biztosra, hogy találkozunk még, sokkal könnyebb lenne. De kitudja, hogy láthatlak-e még? Talán ez az utolsó pillanatunk együtt, nem lesz mennyország ami várna minket, én mégis bízom abban, hogy ott találkozunk és újra együtt leszünk.

A kezeid még melegek voltak, szorongattam őket, mintha ez megakadályozhatta volna azt, hogy itt hagyj engem. Könnyeim arcodra csorogtak, csókjaimmal itattam fel őket, de te nem vetted észre, beszéltem hozzád, de nem válaszoltál. Kérlek, had halljam újra hangodat! Ne hagyj el!

Órákkal később a géped sípolni kezdett, tudtam mi történt. Csak néztelek összetörve, reményvesztetten ahogy az orvosok küzdöttek érted, de te feladtad, elhagytál. A sarokban állva sirattalak, lassított felvételként pörgött le minden előttem, az orvos rám nézett, és bólintott, hogy vége, búcsúzzak el. Odasiettem hozzád, kezeimet a tieidbe csúsztattam, lágy csókot leheltem hideg ajkaidra, majd éreztem ahogy engem is elnyel a sötétség, a fájdalom a szívemben megölt engem. Veled akartam menni.

Egyszer csak fényesség gyúlt, nem láttam semmit, teljesen elvakított. Majd hamarosan közeledett felém valaki. Te voltál az. Fiatal voltál és boldog. Mosolyogtál, felém nyújtottad kezed, amit elfogadtam. Akkor vettem észre, hogy én is fiatal vagyok, barna hajam az arcomba lógott, amit a fülem mögé helyeztél.

- Mennünk kell - mondtad, és a fény felé pillantottál.

- Örökké együtt leszünk? - kérdeztem.

- Örökké.



12 megjegyzés:

  1. Szilvi... Ez annyira gyönyörűvolt!!! Most alig látom a billenytyűzetet, hogy nem tudok írni... Annyra szerettem ezt az egészet. Szerintem ezzel sikerült lezárni, és mélg egyszer mondanám, hogy nagyon de nagyon köszönöm ! <3

    VálaszTörlés
  2. Istenem Szilvi, annyira jó lett. Itt ülök a telefonom felett és sírok. Hát igen ennyi elérzékenyültem. Nagyon jó lezárása ennek a csodálatos történetnek. Roxy és Harry végre örökre együtt lehetnek :)
    Puszi: Angi <3 :*

    VálaszTörlés
  3. Ezt most valamiért kegyetlenül fájdalmas volt végigolvasni. Elképzeltem, ahogy a drága Harry elmegy és ez pokolian rossz érzés. Na de mindegy is, ne menjünk át terápiába :D Borzalmasan örülök a plusz részeknek. Szinte minden héten valamiért erre a blogra húz a szívem és most újfent belenéztem és ez a "részecske" fogadott. Leírhatatlan dolog :)
    ui.: Engem igazából a gyerekeik élete is érdekelne. Bár mindegy csak írj még valamit ide! *-*

    VálaszTörlés
  4. Drága Szilvi!
    Ez hihetetlenül gyönyörű lett! Szerintem méltó befejezése ez a a történetnek!
    Bár egyáltalán nem volt hosszú, mégis a könnyeim potyognak! Mindig is mélyen hatottak azon szavak, amelyek a végső búcsúról szóltak. Talán az a baj, hogy túlságosan beleképzelem magam a dolgokba, s olyankor félek, hogy velem is megtörténik, s elveszítem azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek.
    Örülök, hogy Roxy és Harry végül boldogok és örökké együtt lesznek!! :)

    Ölel,
    Diana H.

    VálaszTörlés
  5. na jó most tört ki belőlem a zokogás..Imádom ezt a blogot és biztos hogy még többször elfogom olvasni..2nap alatt olvastam el ezt az egészet..köszönöm..

    Puszil,
    O.Timi.

    VálaszTörlés
  6. Szia, remélem nem gond de írtam egy kis blogajánlót: http://follow-barbie.blogspot.hu/2014/08/blogajanlo.html

    VálaszTörlés
  7. Kedves Szilvi!Én is 2 nap alatt olvastam el.. Huu, elsírtam magam megint, nagyon jó lett imádom ezt a blogot! Köszönöm, hogy megírtad ezt a történetet! Roxy-t és Harry-t 'örökké' a szivembe zárom ezzel a történettel!!! ❤ :) xx

    VálaszTörlés
  8. KÖSZÖNÖM MINDENKINEK A HOZZÁSZÓLÁST. :) <3 <3

    VálaszTörlés
  9. Csodálatos! :') Olyan megható volt...

    VálaszTörlés
  10. Még mindig iszonyat jó vissza olvasni az írásaid. Kár, hogy már nem írsz.. Én őszintén hiányolom :(

    VálaszTörlés