9.Rész -A hang-

 Sziasztok kis késés után itt a 9.rész. Bízom benne, hogy valamennyire tetszeni fog... :)

"Mikor azt gondolod több baj már nem érhet, kiderül igencsak sok veszély és szomorúság leselkedik még rád. Talán rosszabbak mint az eddigiek..."

- Muszáj velem jönnöd, ha itt maradsz bántani fog téged! - kérlelt Mona.

- De nekem itt kell maradnom, vigyáznom kell Harry-ékre. És amúgy is mit árthatna nekem? - nevettem erőltetetten.

- Hidd el tudna. A gonosz lelkek sokkal rosszabbra képesek mint azt te valaha is gondolnád, legyen emberről vagy egy szellemről szó.

- Úgy érted Mr Holman kárt tehet bennem?

- Igen, azt is és... és rosszabbat is - fordult el.

- Mondd már!

- Magával vihet - mondta nekem háttal állva.

Másodpercekig gondolkoztam a válaszomon, nem tűntem határozottak mégis magabiztosságot erőltettem a hangomba.

- Én akkor is szeretnék maradni!

- Olyan makacs vagy Roxy, tudom, hogy nem tudlak meggyőzni. Ezért arra kérlek, vigyázz magadra, én sajnos többet nem tehetek - halkult el mondata végére, és legördült egy könnycsepp tökéletes arcbőrén.

- Vigyázok, de meg kell védenem Harryt, és mindenkit akit bántani akarna. értsd meg! - közelebb léptem hozzá és átöleltem.

- Remélem nem lesz semmi baj - suttogta.

- Nem lesz, ígérem.

*

Mielőtt Mona magamra hagyott volna, megkértem arra, hogy gyógyítsa meg Rose-t. Egy kicsit noszogatni kellett Rose-t, nem nagyon bízott a barátnőmben. Szinte meg sem köszönte újfent csodálatos arcát, elviharzott, de ahogy ismerem nem messzire, Niall közeléből nem lehetne kirobbantani.

Elbúcsúztam Monától, bár nem nagyon akart magamra hagyni, ezerszer megígértette velem, hogy vigyázok, bárcsak tényleg tudnék...

Harryék éppen akkor érkeztek meg Niallhoz mikor indulni akartam haza. A szőke Ír fiú duzzogva nyitott nekik ajtót a huszadik csengőszóra.

- Mi van veled ember? Már az ajtót sem nyitod ki nekünk? - esett neki egyből Zayn.

- Nehogy már ti legyetek felháborodva! - Niall visszaakarta zárni az ajtót, de Harry lábával megakadályozta.

- Ne csináld már, pont a szülinapod előtt! Egyedül akarsz ünnepelni? - kérdezte.

- Majd a családommal. Rátok nem lehet már számítani - dőlt az ajtónak, hogy visszatartsa a betolakodókat.

- Beengedsz végre minket és elmondod mi a gond? - kérdezte továbbra is Harry.

- Ömm... Te bejöhetsz - rántott vállat a szőke.

Izgatott lettem amiatt amit Niall akart elmondani Harrynek, vajon hinni fog neki? A másik három fiú sértetten pillantott az ajtóra, majd sarkon fordultak.

- A kocsiban megvárunk Harry! - kiáltott vissza Louis.

- Nem muszáj, nem tudom meddig leszek.

Mikor a többiek léptei elhalkultak, Niall kinyitotta Harrynek az ajtót, leültek a kanapéra, Harry furcsán viselkedett. Ide-oda kapkodta a tekintetét, mintha keresne valamit, Niall is észrevette ezt.

- Elmondta Liam nem igaz?

- Ami azt illeti igen, valamit említett, de a te szádból akarom hallani pontosan mi is ez az egész.

Niall idegesen pillantott oda ahol álltam, majd vissza Harryre. Én a hátam mögé néztem óvatosan, de nem volt ott senki. Mély levegőt vett és suttogva elkezdte.

- Azt hiszem van itt valaki, most is.

- Kicsoda? - forgolódott Harry.

- Azt nem tudom. De most jól figyelj rám! Nem hazudok, valaki vagy valami itt kísért a házamban már egy jó ideje, de amióta Roxy meghalt azt vettem észre, hogy több olyan dolog történik aminek nem volna szabad.

- Niall ez nem vicces. Roxy meghalt, és... és Ő nem... - dadogott.

- De igen, érzem Őt most is - halkult el még jobban a kék szemű.

- Figyelj Niall, nem tudom mit higgyek. Ez olyan... nem normális dolog. Engem is nagyon megviselt Roxy halála, sőt mostanában folyton vele álmodok, nem tudom Őt elfelejteni. Néha én is azt érzem, hogy velem van. De én nem hiszek ebben. Hidd el nekem, csak beképzeljük ezt fájdalmunkban.

- Beképzeljük? És azt mivel tudod magyarázni, mikor totálisan kiütötted magad pár hete, mi találtunk rád Louis-val, mikor az ágyadba raktunk az éjjeliszekrényről leesett a közös képetek Roxyval?! Ja és mi a közelében sem voltunk! Kérdezd meg Lou-t!

- Niall, ez nekem nem bizonyíték - állt fel Harry. - Gyere szépen és felejtsük el ezt az egészet, ünnepeljük meg a szülinapodat, holnap 20 éves leszel, ne agyalj ilyen hülyeségeken.

- Ez nem hülyeség. Valaki most is itt van! - emelte fel a hangját Niall. - Nem érzed milyen hideg van?

- Igen érzem de...

- Mutasd magad, ha itt vagy Roxy vagy te másik szellem mutassatok valamit! - ordított Niall.

- Fejezd be! Megőrültél!

Nem hagyhattam Niallt magára, tényleg úgy tűnt mint aki megőrült, de csak én tudtam, hogy ez nem igaz. Ő tényleg érez minket szellemeket. Ki kellett valamit találnom, legalább egy kis dolgot, hogy Harry higgyen neki.

Mögéjük suhantam, a kis asztalról próbáltam az újságokat lelökni, de nem akart sikerülni, de valahogy úgy érintettem meg az asztalt, hogy egy nagy koppanás hallatszott a fa burkolaton.

Mind a ketten a hang irányába kapták a fejüket, Niall úgy nézett Harryre mint aki megmondta, hogy ő igazat mondott.

- Mi volt ez? - kérdezte a kócos ijedten Niallra meredve.

- A szellemem, látod én nem hazudok - vigyorgott, de mintha ő is megijedt volna.

Másodpercekig csak vártak, talán arra, hogy megismétlem, de többé nem voltam rá képes. A kezdeti sokk után Harry szólalt meg elsőként.

- Na jó talán elhiszem, de most már indulhatunk?

Nem tudtam eldönteni végül Harry hitt ebben az egészben, vagy csak Niallt akarta megnyugtatni, hogy mellette áll. Miért ilyen nehéz hinni bennem?

Nem akartam utánuk menni, egy kicsit egyedül szerettem volna lenni, nem mintha ez olyan nehezen kivitelezhető lenne...

Visszasiettem Harry lakásába és lefeküdtem az ágyára, vártam Őt, vártam arra a pillanatra, hogy magamévá tegyem álmait.

- Ugye tudod, hogy nem vagy biztonságban? - suttogta egy hang a fülembe.

Felültem ijedtemben de nem láttam senkit, nem volt ismerős a hang. De abban a pillanatban a szemközti fal elsötétült, repedések lepték el, majd egy hatalmas lyuk képződött középen. Közelebb léptem hozzá, bármennyire is féltem elé léptem. A lyukból hamarosan vörös folyadék kezdett el szivárogni, mintha vér lett volna. Egyik ujjamat belemártottam, de ahogy hozzáértem, a hang újra a fejembe férkőzött.

- Ez a kis barátod vére - minden egyes szó szinte visított.

Összerogytam a földre, füleimre tapasztottam a kezem nem akartam az éles szúró hangot továbbra hallani. Nagyon féltem...

Lihegve riadtam fel az ágyon, minden ami a falon történt eltűnt. Talán álmodtam? Már megint? Mi volt ez az egész? 

Harry hangja hallatszott a nappaliból, lesiettem hozzá, nem csalódtam benne...

- Hagyjatok! El...eljutok az ágyamig magam is! - dünnyögte részegen.

Már megint kiütötte magát. Niall és Liam próbált a hóna alá nyúlni segítség képpen, de kirántotta magát a szorításukból és a földre esett. Négykézláb indult a szobája felé, de a két fiú nem hagyta, teljes erejükből felkapták Harryt és bevágták az ágyába.

- Nem hiszem el! Elcseszte a szülinapomat! - duzzogott Niall.

- Ne haragudj rá, tudod milyen labilis még mindig.

- Azért kellett neki azt a csajt is letámadnia? Még rám mondjátok, hogy nem vagyok normális! Szép... - folytatta a szőkeség.

Mi van? Harry egy lánnyal volt? Düh lobbant fel bennem, nem bírtam elviselni a gondolatát sem, hogy Ő egy másik lányhoz ért. Tudom, hogy részeg volt, de ez nem mentség. Itt jöttem rá mennyire nem normális dolog amit gondolok. Nem szabadna uralkodnom felette, én már nem létezem a számára. Csalódottan feküdtem le mellé, mégis annyira dühös voltam rá. Niall és Liam lefeküdtek a másik szobában, mikor hallottam, hogy elcsendesedtek közelebb férkőztem a hangosan szuszogó ittas fiúhoz.

Újra azt tettem amit előző este, beférkőztem az álmaiba, de egy gondolat nem hagyott nyugodni, mégpedig amit az a hang mondott: Ez a kis barátod vére...