2014. január 3., péntek

Jack Hardly élete

Sziasztok, hoztam nektek egy plusz részt, ami Holman gyerekkorát és a későbbi életét öleli fel. Ha emlékeztek rá Holman igazi neve Hardly volt... Remélem elolvassátok a történetét, mert sok minden kiderül róla, miért lett olyan amilyen. Puszi. :)
ui: A kvíz kérdéseket is hamarosan hozom.


1980.November.05.

Szomorkás, hűvös nap volt. A tömeg megindult az előre kiásott sírhely felé. A menetet az ifjabbik Jack, és apja, az idősebb Jack Hardly vezette. A kis Jack megtörten, könnyes szemekkel kullogott édesanyja koporsója után.
A pletykás nyelvek azt beszélték, hogy a férj akasztotta fel a feleségét, de a nyomozás nem jutott ilyen eredményre, így akik ezt gondolták, kénytelenek voltak a család háta mögött terjeszteni ezt a hírt.
Az apa tekintetéből nem lehetett sok mindent leolvasni, semmi érzelem nem ült ki az arcára, meredten bámulta a koporsót ahogyan a mélybe eresztették. Persze a kisfiú keserves zokogásba kezdett, de édesapja nem vigasztalta meg, hiába tekintett Jack olyan fájdalmasan rá, nem ölelte meg, nem szólt hozzá. Úgy álltak egymás mellett mint két idegen.
A temetés után a távoli rokonok és a szomszédok részvétüket nyilvánították apjának és fiának, majd szétszéledtek, és mindenki haza indult. Egyedül Jack és apja ácsorogtak a földkupac felett, csendben emlékezett anyja dallamos hangjára a kisfiú, de az idősebbik Jack gondolatai sokkal bűnösebb gondolatok felé terelődtek.

- Édesapám, a mama visszajön még hozzánk? - tette fel könnyeivel küszködve a kérdést a fiú.

- Már meghalt, nincs az az Isten aki feltámassza - az apa érzelem mentesen ejtette ki a válaszát, majd hátat fordított a fiának és elindult a régi Rolls Royce autójuk felé.

1981.Augusztus.10.

London kertvárosa azon a nyári napon forró és szélcsendes volt, de az utcán játszó gyerekeket ez cseppet sem izgatta. Önfeledten nevetgéltek, és vízibombákkal dobálták egymást. Egy kisfiú üldögélt magában az út szélén. Ő volt a kis Jack. Messziről bámulta a társait, de nem mert közelebb menni hozzájuk, amióta meghalt az édesanyja magányos volt, barátai nem voltak, félénk természete miatt az is csoda volt, hogy ezen a napon kimerészkedett.
Egy idő után egy testesebb, idősebb fiú észrevette a vétlen Jacket, odarohant hozzá, és minden figyelmeztetés nélkül neki ment. A többi gyerek odasereglett, de nemhogy segítettek volna szegény fiúnak, ők is a nagy darab gyerek mellé álltak, csúfolni kezdték a kisfiút, majd mikor Jack megvédte magát, és megpróbálta gyenge testével ellökni a melákot, az bemosott neki egyet. Ájultan esett össze a kisfiú, de pillanatok múlva kinyitotta szemeit, az orrából dőlt a vér, de összeszedte valamennyire magát, és kitört a gonosz gyerekek gyűrűjéből és haza futott. Vissza sem nézett rájuk, szívében hatalmas harag gyúlt társai iránt, megfogadta, hogy ezek után soha nem lesz egy barátja sem, nem bízik majd meg senkiben, és gyűlölni fog minden gyereket.
De otthon sem várta jobb hangulat. Az apja, amióta meghalt Mrs Hardly nem vezette a háztartást, ha valaki néha-néha összepakolt és elmosogatott az a kis Jack volt, nem bírta már nézni, ahogy az egész lakást ellepi a kosz és a mosatlan. Apja szinte minden ingóságukat eladta, és a pénzt piákra, rossz életű nőkre költötte. Jack kinőtt ruhákban járt iskolába, enni sem kapott rendesen, gyenge volt, ezért sem tudta megvédeni magát soha ha az apjának éppen veréshez volt kedve.

1982.Karácsony

A kopár fa alatt semmi sem várta Jacket. Sőt, az is nagy csoda volt, hogy fenyőfa állt a nappaliban. Persze ez sem az apuka érdeme volt, hanem a fiáé, aki próbált a szegénység és a folyamatos bántalmazások ellenére szeretett teljes hangulatot varázsolni a lelakott házba, mindössze 12 évesen.
Jack este korgó gyomorral tért nyugovóra, kisírt szemekkel édesanyjához imádkozott. Borzasztóan hiányzott neki az anyai szeretet, a gondoskodás, amit apjától szinte soha nem kapott meg. Csak pofonokkal ajándékozta meg az iszákos apja, ha nem végezte el a házimunkát az idősebbik Jack szíjjal, vagy olykor a vasaló zsinórjával verte el szegény Jacket.
A kisfiú imádkozását az apja zavarta meg, aki részegen állított be a szobájába. Kicsapta az ajtót, mire a fiú rémülten az orráig felhúzta a takaróját.

- Kisfiam - szólt ittasan Hardly, leült az ágy szélére, egyik kezét a paplanra helyezte és leakarta húzni a remegő fiúról, de Jack úgy szorította mintha az élete múlna rajta. - Nem fog fájni - suttogta újra a fiának.

- Megakarsz verni? - Jack ijedten tekintett apjára.

- Mondtam, hogy nem fog fájni! - apja már dühösen ejtette ki a szavakat és lerántotta a takarót a fiatal fiúról.

Megragadta a vékonyka testet és kapálódzása ellenére hasra fordította. A pizsamát leszaggatta a kis Jackről, majd a saját nadrágjától is megszabadult. Ez volt az első este, hogy a kisfiút megerőszakolta az apja.

1988.Június.30.

Jack diadalittasan tekintett a ficánkoló testre, ami a padlás gerendáján lógott. A haldokló apja nézett rá bevérzett szemekkel, de egy idő után a tekintete üvegessé vált, és teste megmeredten, ide-oda himbálózott a vastag kötélen, ami a nyakára volt tekerve.

- Mondtam, hogy megdöglesz! - szólt egy utolsó mondatot a halott apja felé, majd lesétált a padlásról.

Bőröndje már a szobájában várta, kivette apja pénztárcájából az összes pénzt, és kilépett abból a házból, ami szinte az egész életét megkeserítette, maga mögött akarta hagyni az évekig tartó bántalmazások és erőszakolások emlékét. Azt hitte elfelejti majd, de egész élete során a szemei előtt lebegett mit tett vele az apja, hiába könyörgött neki számtalanszor, szavai csak süket fülekre találtak.

Vidéken húzta meg magát, ahol elvégzett egy rendőr iskolát, majd újra visszatért Londonba, ahol évek múlva már a titkos szolgálatnál dolgozott. Sokáig nem volt gond a viselkedésével, de egy idő elteltével bekattant, talán akkor mikor elhagyta az egyetlen nő akibe halálosan szerelmes volt. A munkáját nem végezte el rendesen, a kollégáival is rendszeresen vitázott, majd rossz társaságba keveredett, ahol rávették a korrupcióra. Bűnözőknek kémkedett.

1997.Március.19.

- Segítened kell! Azok az átkozottak rájöttek, hogy segítek nektek! - Jack szinte könyörgött a maffia főnöknek. Tudta, hogy a börtönben nem éppen bánnak királyként a rendőrökkel, ezért is akart mindenképpen eltűnni az országból, de ehhez segítségre volt szüksége.

- Az országból nem tudlak most kijuttatni, de a név változtatásban segíthetek, vannak embereim akik hamis személyit tudnak szerezni - a főnök felállt, Jack háta mögött megállt, vállaira helyezte a kezeit, és belemart a remegő férfiba. - Ha megkaptad a személyit, ajánlom, hogy soha többé ne kerülj a szemem elé. Most segítek neked, mert te is sok infót adtál. De ennyi, innentől kezdve ne számíts rám! - mire a mondókája végéig ért, Jack már vöröslött a fájdalomtól.

- Úgy lesz - mondta halkan.

Jack Hardly ezek után Jack Holman néven futott tovább, bűnöző ismerősei lévén, meghúzta magát egy-egynél. De állandó lakhelyre volt szüksége, ezután jelentkezett hamis bizonyítvánnyal a Leominsterhez közeli árvaházba, mint igazgató. Az állást rögtön meg is kapta, majd belekezdett a gyerekek bántalmazásába. Nem érdekelte semmi és senki, a régi emlékek a felszínre törtek, szinte beleőrült abba, ha egy gyereket mosolyogni látott, egy célja volt csak: tönkre tenni minden gyerek életét, mert neki sem volt gyerekkora, ezért szenvedjenek ők is.

14 megjegyzés:

  1. Úristen.:O megsajnáltam. Hiszen nem érdemelné meg ezt semmilyen ember, aki előtte nem vétett semmit. De eszembe jutott, hogy Holmanról van szó. Holman az apja miatt lett ilyen(?)
    Jó volt olvasni még tőled:D aminek köze volt a Forever and Ever-hez:) Sok sikert a továbbiakban;) X

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igen a gyerekkorára vezethető vissza, hogy ilyen lett. :/
      xx

      Törlés
  2. Nagyon tetszett! Megsajnáltam Holmant.....Szegény egy ártatlan gyerek volt és az apja ennyire tönkretette. Annál a résznél mikor részegen jött haza az apja és megerőszakolta annyira rossz volt. Nagyon- nagyon sajnáltam.:((((
    Ui: Amikor megláttam, hogy írtál a blogba annyira megörvendtem, hogy mindenkit kiküldtem a szobámból és nekiálltam olvasni. Köszönöm, hogy elkezdted írni a blogot!
    Puszi: Roxi:D

    VálaszTörlés
  3. Omg, Szegény Holman... :(( Undorító volt az apja, és miatta lett ilyen Jack is... -.-"
    Eddig nem írtam komit, hisz nem rég kezdtem el olvasni. Na, de most leírok mindent, ha nem baj. :))
    Nem tudom mikor kezdtem el olvasni, de azt tudom, hogy tegnap éjjel fejeztem be. xdd
    Ha tudnád, mennyit sírtam... Az egész 2. évadot végigsírtam. Minden egyes résznél. Néha csak egy-egy szó, mondat kellett ahhoz hogy eltörjön a mécses és sírjak... mindig meg is történt. Talán, életem egyik legjobb blogját olvashattam.
    A vége nagyon meglepett. Amikor kiderült hogy az egész egy álom volt, akkor leesett az állam.
    Biztos vagyok benne, hogy örökké emlékezni fogok erre a történetre. Roxyra és Harryre. Nagyon édesek voltak.
    Sok sikert a továbbiakhoz.
    Puszi: Darku

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm :)

      örülök, hogy téged is meghatott a blog, sokat jelent nekem. :)

      xx

      Törlés
  4. OMG...durva, hogy mik történtek vele és így már érhető a viselkedése is...de ettől én még valahogy nem sajnáltam meg..:D nem tudom, lehet velem van a baj, de bennem akkor is az van, amiket művelt másokkal...amik az egész történetet átszőtték...:D

    Ölel, puszil,
    Diush

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, hát igen érthető, én csak egy kicsit sajnálom, mégis sanyarú gyerekkora volt, de dönthetett volna mit tesz felnőttként... na jó én tettem őt ilyenné. :D
      xx

      Törlés
  5. Jaj, istenem... Komolyan, szerinted nagyon nagy baj ha megsajnáltam?
    Mondjuk azért az utálat még bennem van, mert szegény Roxy életét tönkre tette... bár ha bele gondolunk akkor nem lenne második évad, ha Holman nincs.
    Nagyon sajnálom, hisz egy ilyen apa senkinek sem kell, még akkor sem, ha az a gyerek nagyon rossz..
    Sok sikert a továbbiakban drága! <3

    VálaszTörlés
  6. Üristen nem gondoltam hogy Holmannak ilyen szörnyű gyerekkora volt egyszerüen megsajnáltam . Most már értem miért ilyen . Szegénynek nagyon szörnyű lehetett . Amikor a karácsonyi résznél voltam elkezdtem sírni és utána ahogy olvastam tovább nem akart abba maradni . Nagyon jó lett . So se gondoltam volna hogy megsajnálom Holmant de hát te ezt is ki tudod hozni belőlem :)
    Puszi: Angi <3

    VálaszTörlés
  7. Díj nálam: http://nettiandniall.blogspot.hu

    VálaszTörlés