26.Rész -Régi ismerős-

 Sziasztok, végre meghoztam a 26.részt, valószínűleg a következő rész is hétvégén fog jönni. Jó olvasást, és várom a visszajelzéseiteket. :)

"Fantasztikus dolog boldognak lenni, de a boldog idők elmúlnak, el kell múlniuk, mert maga az idő múlik el."

Borzasztóan hittem abban, hogy a tervem sikerülni fog, máshogyan nem is alakulhatott volna. Egyedül egy icipici bökkenő volt az egész terv végrehajtásában, mégpedig az, hogy Harryvel elhitessük, hogy valami készülődik ellene. Mivel rám nem emlékszik, és halott vagyok, Niallékra meg haragszik, így azt hiszem nehezen fog menni. Mindenesetre megpróbáltuk...

Niall éppen ebédelt Liam és a többiek társaságában, meg is lepődtem ezen. Mikor a közelükbe értem, meghallottam, hogy a tegnap estéről megy a csevej, csalódtak Harryben, ezek ellenére vissza akarták őt szerezni. Nem akarták még a banda végét, főleg nem így. Mikor Niall meglátott intettem neki, mire elnézést kért, és követett engem a nappaliba. Ott beszámoltam neki az új információkról Jane-ről. Egyből lázba jött, nem is kellett győzködnöm, hogy velem tartson. Izgatottan kiáltott a másik három fiúnak.

- Gyertek, Roxy szerint letudjuk buktatni azt a rossz életűt!

Liam egyből ugrott, de Louis és Zayn vonakodva indultak el, még mindig nem hittek bennem, annak ellenére, hogy Liam is bizonygatta a jelenlétemet. Ezért kénytelen voltam nekik is bizonyítani. Szem forgatva közeledtem feléjük.

- Mondd meg nekik, hogy megérintem őket - Niall tolmácsolt, mire a két fiúk kicsit megijedt.

Lassan helyeztem az arcukra a két kezemet, koncentráltam az érintésre, úgy ahogyan mindig. Egy pillanatra éreztem arcuk puhaságát, ők is ugyanabban a pillanatban mikor éreztem őket, megugrottak. Sikerült.

- Ez... ez lehetetlen - suttogta maga elé Louis.

- Csa-csak szórakoztok ugye? - hebegett Zayn.

- Ezzel nehezen tudnánk titeket átverni - nevetett Liam.

- Tényleg itt van? Hogy néz ki? - sietve kérdezte Louis, mintha kezdett volna hinni.

- Ugyanúgy néz ki mint azelőtt, annyi különbséggel, hogy nem látjátok őt, én viszont beszélek vele és látom - magyarázta Niall.

- Ez olyan hihetetlen - rázta a fejét Zayn.

- Te akartad - mosolyogtam, majd a Zayn melletti polcról levertem egy porcelán díszt, ami apró darabokra tört ahogy földet ért.

- Ne már, a kedvencem volt! - kiáltott rám Niall.

- Bocsi, talán így már hisznek bennem.

- Na jó, legyen. Tegyük fel, hogy hiszünk benne, hogy itt van, és mégis mi az amit Jane ellen tud? - emelte fel a szemöldökét kérdően Zayn.

- Jane pénzt akar Harrytől kicsikarni, amit egy fickónak akar átadni 3 nap múlva, aki történetesen a pasija. Valahogyan rá kell vennünk Harryt, hogy eljöjjön velünk a találkozóra. De ez nagyon nehéz lesz.

- Hát... talán velem még szóba áll - szólt Louis, majd folytatta. - De nagyon haragszom rá most.

- Ezt most félre kell tenned, ha nem lesz a képben ez a csaj minden jobb lesz! - Liam magyarázott.

- Pont te beszélsz aki megütötte? - vágott közbe Zayn.

- Az más, csúnyán beszélt a testvéremről! - tárta szét idegesen a kezeit Liam.

Miután megbeszélték a részleteket, már csak Harryt, kellett meggyőznie Louis-nak, hogy 3 nap múlva elmenjen vele arra a helyre ahol megtörténik a pénz átadása.

De még egy valami hátra volt, Jane minden bizonnyal pénzt fog kérni Harrytől, kíváncsi voltam, hogyan fogja megkérni rá. Két napig Harrynél voltam, de Jane csak a sértődöttet játszotta, semmi jelét nem adta, hogy kellene neki a pénz. Talán ez volt a csali, direkt nem bocsátott meg neki, csak az utolsó napon. Reggel felkelt, és szorosan átölelte Harryt. Puszilgatta, Harry egyből felkelt az ébresztésre, és visszaölelte a lányt.

- Végre, azt hittem soha nem bocsátasz meg.

- Soha nem tudnék rád haragudni - egy csókot nyomott szerelmem ajkaira, majd folytatta. - Szeretlek, és tudom, hogy te is engem szeretsz, nem azt a... Roxyt.

- Hát persze - motyogta Harry, de talán nem teljesen volt őszinte az a persze.

Jane a másik oldalára fordult, kezeivel szemeit törölgette. Tessék, elkezdődött a színjáték.

- Mi a baj, kicsim? - kérdezte Harry aggódva.

- Semmi, tényleg. Nem érdekes.

- Látom, hogy van valami, tudod, hogy nekem elmondhatsz bármit. Ki bántott?

- Senki, csak nagyon nagy baj van - Jane Harry szemeibe nézett, még pár könnycseppet is elmorzsolt a hatás kedvéért.

- Mondd el.

- Pénzre lenne szükségem.

- Mennyire? Tudod, hogy segítek? 1000 Font elég lesz? - mosolygott Harry.

- Hát, több kellene, tudod anyuéknak kell. Elveszi a bank a házukat - újabb adag könnyeket csalt elő, hihető volt... nagyon is.

- Segítek, bármennyi kell is.

- 300.000 kellene - egy pillanatra felnézett Harryre, a reakcióját kémlelte.

- Huh, ez nagyon sok pénz, de ha tényleg ennyire fontos, odaadom.

- Köszönöm, megmentetted őket! És esküszöm valahogyan visszaadom! - Jane vigyorogva Harry nyakába borult, persze a könnyeknek már hűlt helye sem volt.

Pár perc múlva Harry felállt, és az egyik könyves polchoz lépett, ott elvett néhány könyvet, egy kis széf ajtaja lapult mögöttük. Megadta a kódot, egy kattanással kinyílt a széf, majd Harry kivette belőle a kért összeget. Így a kis széf szinte üresen maradt, eddig erről a titkos helyről nem tudtam, Harry soha nem említette, hogy pénzt tart itthon. Nagy összeget kért Jane tőle, mégis tudtam, hogy Harrynek nem ennyi az összes vagyona.

A lány boldogan rakta bele a pénzt egy táskába, kis idő múlva készülődni kezdett. Nagyon izgatott volt.

- Máris elmész? - vonta kérdőre őt Harry.

- Odaadom nekik a pénzt, örülni fognak neki - újabb kamu ölelést adott Harrynek, majd megcsókolta. - Köszönöm.

- Ugyan, ez a legkevesebb amit a szüleidért tehetek - mosolygott Harry. - Én is elmegyek ma itthonról, találkozom Louis-val, megiszunk valamit.

- Mi van? Azt mondtad kilépsz a bandából! - Jane mosolya egyből lehervadt, és neki támadt Harrynek.

- Igen kiléptem, de ez nem jelenti azt, hogy nem a barátaim! Ráadásul nagyon gondolkozom azon, hogy helyesen döntöttem-e! - Harry magabiztosan beszélt, most nem engedett a lánynak.

- Te tudod, de ezek nem barátok! Mindig ellenem vannak. Inkább megyek, majd holnap jövök! - Jane elviharzott, ezúttal nem érdekelte Harry már, a pénz nála volt, csak ez számított.

Valahogy Harry sem tűnt olyan biztosnak az érzéseiben, mintha megváltozott volna benne valami, de még mindig Jane-t szerette, meg fog ez valaha változni? Reméltem, hogy a lebuktatása után minden helyre jön, és a régi Harryt látom magam előtt majd. Tudtam, hogy akkor a fájdalmai is visszatérnének, de azt tudtam, hogy a fiúk mellette lennének, és ez segítene neki túllépni. Ha ő boldog, én is boldogan megyek el. Nem én számítok, nekem már mindegy, de ő még élhet valaki oldalán, egy olyan lány mellett aki ugyanolyan szereti majd ahogyan én, ha fele annyira fogja szeretni, már boldog leszek. Mert az én szerelmem hatalmas iránta, ő a világom, mindent megtennék a boldogságáért, és ezt bizonyítja az is, hogy érte a poklot is bevállalom.

*

Mikor a kocsma elé értem, Niall már ott várt engem Zayn-nel és Liammel a kocsijában. Louis és Harry még nem érkezett meg, ezért vártunk.

- Jane egy perce ment be abba a kocsmába - tájékoztatott Niall.

- Nézzétek ott jönnek! - mutatott Louis autójára Zayn izgatottan.

- Oké mehetünk - mély levegőt vett Liam, és kiszállt az autóból a hűvös levegőre.

- Ti mit kerestek itt? - szólt Harry dühösen mikor meglátta barátait, amint felé közelednek.

- Figyelj Harry, mutatnunk kell valamit! - ragadta meg egyik kezét Louis.

- Mit akartok tőlem? Normálisak vagytok? Tudtam, hogy ez egy csapda! Átvágtál! - Harry kirántotta a kezét, és sietve hátrált a fiúk elől.

- Állj meg! Értsd meg, csak érted tettük! - kiabált rá Zayn!

- Ha meglátod mit tett veled az a ribanc, minden a régi lehet! - szólt közbe Niall is.

- Mi van? Ti megint Jane után kémkedtek? - Harry még jobban hátrált.

- Van okunk rá!

- Ti megőrültetek! Látjátok? Ezért léptem ki! Egyszerűen nem vagytok normálisak!

- Hadd bizonyítsuk be! Kérlek! - Niall megindult Harry felé, de ő ismét csak hátrált!

- Ne gyere közelebb! Gyűlöllek titeket!

- Hát jó! Te akartad! - szólt Liam.

A négy fiú megrohamozta Harryt, lefogták amennyire csak tudták a kapálózó fiút, ami nem volt könnyű, mert harapott és rúgott akit csak lehetett. Nagy nehezen jutottak el a kocsma ajtajáig, ahol elengedték barátjukat.

- Ti őrültek!

- Most menj be! - utasította őt Niall.

- Dehogy megyek! - Niall és Zayn újra megragadták Harryt, és betuszkolták az ajtón, de ellenállása egyből alább hagyott mikor megpillantotta a sarokban ülni Jane-t és egy férfit, amint éppen csókolóztak.

- Ez nem lehet igaz - suttogta maga elé.

- Ezt próbáltuk elmagyarázni - veregette hátba Liam.

- Kinyírom! - Harry rohanni kezdett a párocska felé, akik egyből szétrebbentek mikor megpillantották a felbőszült fiút.

A nagy darab fickó felállt a helyéről, és csípőre tett kézzel mosolygott. Harry Jane-re nézett egy másodpercre, aki megszeppenve ült egy helyben, Harry ekkor vette észre az asztalon heverő pénzt is, megtorpant. Talán akkor tudatosult benne, hogy Jane nem csak megcsalta, hanem kihasználta a jóhiszeműségét.

- Te... te... csak... játszottál velem? - hangja dühösen visszhangzott a kis helységben.

- Mit akarsz kis gyerek? Menj vissza játszani a babaházadba! - nevetett a fickó.

- Az én pénzem van a kezeid között nem zavar? - Harry az asztalra csapott, a fiúk a háta mögött álltak ugrásra készen, hogy lefogják.

- Már az enyém! - szinte énekelte a nagy darab.

- Mondj már valamit Jane! Átvertél! Megcsaltál! - ordított a lánynak Harry, de az csendben lehajtott fejjel ült.

- Soha nem volt a tiéd! Az én csajom!

A férfi megragadta Jane karját, az asztalon lévő pénzt a táskába rakta a többi mellé, majd távozni akartak. De Harry és a fiúk az útjukba álltak.

- Add vissza a pénzem!

- Nekem ugatsz? - Jane kezébe nyomta a táskát, ökölbe szorította az egyik kezét, és ütni próbált. De a semmiből valakik lefogták őt. Pislogni sem volt ideje, egy bilincs kattant a csuklóin. - Mi a szar?

- Azt hitted felkészületlenül jövünk? - nevetett Niall centikre tőle.

A rendőrök akiket Niall rendelt a helyszínre áll ruhába bújva várták azt a pillanatot mikor lecsaphatnak. Mindent megterveztünk, az elejétől a végéig, semmit nem akartuk a véletlenre bízni. Jane pasija után, az ő kis csuklóin is bilincs csattant. A pénzt visszaadták Harrynek, de ez őt nem boldogította, fájt neki, hogy átverte őt az akit szeretett, vagy talán az, hogy nem hitt a barátainak, és egy hazug lány miatt mindent félre dobott.

- Bocsássatok meg - Harry hangja szomorú volt, amint leültek egy asztalhoz a kocsmában miután elvitték a két bűnözőt.

- Az a lényeg, hogy végre tisztán gondolkodsz, csak ez számít! Ugye... akkor újra egy banda vagyunk? - kérdezte Niall.

- Persze, soha nem akartam kilépni, csak a büszkeség hajtott, elvakított Jane. Nem láttam az orromon túl. De még mindig szeretem - nézett maga elé.

Még mindig szereti... ami azt jelenti, hogy engem már nem. Örülnöm kéne, de nem tudok. Szíve még mindig másért dobog, ez a legrettenetesebb dolog a világon. Viszonzatlanul szeretni, úgy, hogy nem is tudod magad megmutatni, nem küzdhetsz a szerelmedért, mert halott vagy. Egy eltévedt lélek.

Míg a fiúk boldogan hagyták el a kocsmát, én szomorúan kullogtam utánuk, egyedül Niall látott, de ő is el volt foglalva, nem törődött velem. Lemaradtam, nem mentem velük, csak néztem ahogy elhajtanak előttem, Niall intett a kocsiból, én erőltetetten mosolyogtam felé, és visszaintettem. Egyedül maradtam.

De nem sokáig. Erőm elhagyott, összecsuklottam a földön. Ott feküdtem, az emberek áthaladtak rajtam, homályos tekintettel néztem magam elé, mikor egy fekete alak közeledett felém. Egy fiú volt. Egy ismerős fiú. Kapucniját levetette. Végre felismertem őt. Ő volt az, Ronald... a gyerekkori szerelmem.

25.Rész -Végetek lesz-

 Sziasztok, végre megérkezett a 25.rész. Őszinte leszek, egy nagyon picit csalódott vagyok, mostanában visszaesett a blog látogatottsága, ez nem tudom miért van, tudom, hogy nem nyújtok már száz százalékot a részeket illetően, de azért bánt, hogy egyre kevesebben vagyunk. Viszont nagyon örülök azoknak akik pipálnak vagy akár kommentelnek. Köszönöm. Imádlak titeket. :)

"Az életben nem az fáj a leginkább, ami rossz és fáj, hanem az, ami jó és nincs."

Az élet sokszor kegyetlen, de legtöbbször mi tesszük göröngyössé a saját utunkat. Harry is ebbe a hibába esett. A halálom után nagy depresszióba esett, éppen hogy kilábalt volna belőle, jött az a baleset, majd az emlékezet kiesése. De ezek miatt nem szabadott volna még rosszabb helyzetbe sodornia magát, ő mégis megtette. Hallgatott egy olyan lányra, aki csak kihasználja, lesi minden szavát, ami megrémiszt, úgy bánik vele ahogy annak idején velem is tette. Törődő és odaadó, bárcsak Jane helyében lehetnék, bárcsak újra a karjaimban tarthatnám őt, de Jane csak színészkedik, a karjaiba hamis szavakkal csalta, de Harry ezt észre sem veszi, és azt hiszem  nem is fogja, ha valaki nem nyitja fel a szemét, mert ha így folytatja elveszít mindenkit maga körül. Egyedül marad, bánni fogja.

Csalódtam. Rettenetesen csalódtam Harryben. Képes lenne eldobni mindent egy olyan lányért aki nem is szereti őt. Mi történt vele? Ez nem lehet ő.

Zayn, Liam és Niall sietve léptek a konyhába. Liam szemeiből áradt a düh. A másik két fiú értetlenül pillantott Harryre. Megfagyott a levegő abban a szent pillanatban ahogy Harry kimondta azt az egy szót, amit azelőtt Louis-nak is kegyetlenül az arcába vágott.

- Kilépek - mondta szemrebbenés nélkül.

Niall szemei vörösödni kezdtek, de nem hagyta el magát, Zayn az ujjait tördelte idegesen. Liam egyszerűen hányni tudott volna Harrytől, arca eltorzult dühében, és szó nélkül Louis után futott. A két fiú csak állt meredten és Harryt bámulták, eltelt néhány másodperc mire Niall szólalt meg elsőként.

- Miért teszed ezt velünk? - hangja rekedtes volt, sírása visszafojtásához nagyon össze kellett szedni magát.

- Sajnálom - Harry elfordult, látszott rajta, hogy megingott a saját szavaiban. Talán Jane-ben is.

- Sajnálod? Az életünket rúgtad most fel! - Zayn köpte a szavakat és ő is kiviharzott a konyhából.

Harry és Niall egyedül maradtak, a szőke fiú közelebb lépett barátjához, és a vállára tette az egyik kezét. Mély levegőt vett, nehézkesen szólalt meg.

- Én azért még szeretlek - hangja elcsuklott, behunyta szemeit, várt egy kicsit, hátha Harry megfordul, de nem tette meg.

Niall lassú léptekkel hagyta el Harry lakását, rám nem pillantott, próbálta elrejteni könnyeit előlem is, de nem ment neki. Pulcsija ujjával szemeit törölgette. Az egész jelenetet szinte kővé dermedve figyeltem, alig tudtam elhinni ami előttem zajlott le.

Mikor Niall távozott, szinte abban a pillanatban Jane is megérkezett. Unottan dobta le a kabátját az egyik fogasra, majd Harryhez sietett.

- Szia, találkoztam a kis barátaiddal. Mindegyik bőgött. Mi van megjött nekik? - nevetett.

- Hagyj most! - Harry még mindig háttal volt nekem is és Jane-nek is, hangja fájdalmas volt. Jane közelebb sétált hozzá, és átölelte őt.

- Mi a baj? Bántottak?

- Azt mondtam hagyj békén! - Harry megfordult dühösen, felemelve a hangját, csillogó szemei elárulták őt. Egy kósza könnycsepp cikázott végig az arcán, de rögtön el is kapta a tekintetét, hogy Jane ne lássa a gyengeségét. - Sa-sajnálom - suttogta.

- Ők húztak fel, és velem ordítozol?

- Mondtam, hogy sajnálom. De értsd meg, egy kicsit egyedül szeretnék lenni. Lehet elhamarkodottan döntöttem - tárta szét idegesen karjait, és ismét Jane felé fordult.

- Kiléptél igaz? - Jane szája sarkában egy mosoly készült kiindulni.

- Igen.

- Jól tetted. Itt leszek neked, csak te és én, megoldunk mindent! - Jane átölelte Harryt, nagy fájdalmamra visszaölelte őt.

Később lezuhanyoztak és hamar ágyba bújtak. Nagyon sokat kellett várnom amíg elalszanak. Harry csak forgolódott, éreztem, hogy az bántja amit mondott a fiúknak. Bántotta, talán meg is gondolta magát, de nem láttam a fejébe. Muszáj volt még egyszer megtennem, és álmaiba furakodni, hogy meggyőzzem őt arról, hogy nem szabad kilépnie.

Mellé feküdtem az ágy szélére, gyönyörű arcával találtam szembe magam, mint azelőtt. Pillái néha megrebbentek, tudtam, hogy még nem alszik, de türelmesen vártam mindaddig amíg elnyelték az álmok hullámai.

A szobájában találtam magam. Harry az ágyon ült, vállai rázkódtak és keserves hangon sírt. Igen sírt. Kezeiben egy újságot szorongatott. Nem hallotta meg a lépteimet, ezért kicsit megijedt mikor mellé léptem.

- Nézd ezt - nyújtotta felém az újságot, de nem nézett rám.

Egy cikk volt a lapban a bandáról.

Feloszlott a világ egyik legnépszerűbb fiú csapata. Harry Styles átverte barátait!

Louis Tomlinson szerint Harry nem csak a bandát dobta el magától, hanem a barátságukat is, szerinte egy lány miatt. Tudomásunk szerint ő nem más mint Jane, Harry egykori barátnője. De, hogy mi igaz ebből nem tudhatjuk a másik fél nem kívánt erről nyilatkozni. Hogy mi lesz a banda tagjaival, egyelőre kétséges, de azt biztosan állíthatjuk, hogy a One Direction nincs többé. Lányok millióinak szíve tört a napokban darabokra, csalódtak imádott sztárjukban. Harry, bennfentesek szerint több fenyegető üzenetet is kapott a rajongóktól, miszerint ha nem lesznek újra egy banda, öngyilkosok lesznek. Zayn és Liam is egyhangúan kijelentette, hogy Harry nélkül nem folytatják tovább. Az elmúlt hónapokban többször cikkeztünk Styles viselkedéséről, piálásairól, a koncerten mutatott magatartása miatt is, de ezt nem gondoltuk volna. Mi lesz veled Harry?

Miután átfutottam a cikket egyik kezem a vállára tettem és simogatni kezdtem. Megfogta a kezem és megszorította gyengéden, majd rám emelte a tekintetét.

- Sajnálom. Sajnálom, hogy nem hittem nekik. Sajnálom, hogy elfelejtettek. De ugye tudod, hogy még mindig szeretlek? 

- Tudom - lágyan rámosolyogtam.

- Szeretsz még? - könnyeit letörölte, és elém állt, csípőmet megragadta, szorosan magához húzott.

- Tudod, hogy örökké - szemeibe fúrtam a tekintetem, smaragd íriszei csillogtak, majd pillanatokkal később lehunyta szemhéjait. Ajkai lassan közeledtek az enyémek felé, én is behunytam a szemeimet és vártam az érintésre, vártam arra, hogy forró csókjával beterítsen. De ez nem jött el.

Az ő hangjára ébredtem.

- Roxy! - lihegve ült fel az ágyban.

Jane felriadt, és kérdően nézett Harryre, aki csak előre bámult meredten.

Annyira megörültem, talán most az egyszer emlékszik az álomra, és átgondol majd mindent. Lassan fordította fejét az értetlen lány felé, majd az ablakon bámult ki, már hajnalodott, a nap gyér fénye beszökött az üvegen át, így teljesen kivehető volt Harry arcának vonásai.

- Még mindig őt szereted! Elegem van belőled! - Jane magára kapott egy melegítő nadrágot, és egy pulcsit, közben Harry kérlelte, hogy ne menjen el a szőke lány.

- Nem tudom mi történhetett. Esküszöm!

- Egy kicsit levegőzök, engedj el! - szólt erélyesen Harryre, mikor megfogta a karját, hogy maradásra késztesse.

Végül Harry engedett, szomorúan nézte ahogy Jane becsapja az ajtót, és elviharzik. Legszívesebben Harryvel maradtam volna, de minden alkalmat ki kell használnom, hogy többet megtudjak ennek a cafkának a terveiről. Ezért utána mentem...

Út közben többször hívott valakit, de az csak sokadik hívásra vette fel a lánynak.

- Mit akarsz ilyenkor? - szólt ugyanaz a hang ami korábban is.

- Elegem van! A volt csaját emlegeti álmában! Nem fog sikerülni! Érzem!

- Ne rinyálj már! Megijeszt egy halott csitri? Te élő vagy, vesd be magad, tudod mit kell tenned!

- Felmehetek hozzád? Annyira hiányzol, kérlek, szükségem van rád - lebiggyesztette ajkait, pedig tudhatta volna, hogy a vonal túlsó végében lévő nem láthatja.

- És ha meglát valaki? Te megőrültél?

- Kérlek.

- Na jó, legyen. De csak egy órára.

Jane vigyorogva bontotta a vonalat és elindult az autóval London centruma felé, fél óra múlva fékezett és az egyik társasházhoz sietett, tudta a számkombinációt ami nyitotta az ajtót, ezért könnyen a házba jutott. Mikor felért a 3. emeletre, ott már várta ugyanaz az ember aki korábban Niall házánál is járt. Ezek szerint vele tervezik, hogy kifosszák Harryt.

Csókot nyomott a nagydarab szájára, majd az ölébe ugrott. A fickó vadul falni kezdte Jane nyakát, és eltűntek az ajtó mögött.

Még annál is jobban gyűlöltem Jane-t mint azelőtt, ennek a ribancnak semmi nem számít. Csak a pénz.

Átléptem az ajtójukon, Jane a falat támasztotta, a pasas hátulról esett neki, szenvedélyesen nyögtek, nem számított nekik az sem, hogy meghallják őket a szomszédok. Undorodva néztem őket, csak azokat az embereket láttam bennük akik bántani akarják a szerelmemet.

- Mikor hozod el a pénzt? - a fickó megragadta Jane haját és a fülébe suttogott.

- Adj... még pár napot - nyögte a lány.

- Kapsz 3 napot, a Black street-i kocsmában várlak... - nagyot lökött a lányon, majd folytatta. - Kettőkor legyél ott - húsos ajkait ezután Jane nyakára tapasztotta, többé nem szólaltak meg, csak teret betöltő lihegésük hallatszott.

Szóval 3 nap múlva lebuktathatjuk őket. Végre örülhettem valaminek, végre olyan információra bukkantam ami lehetővé teszi azt, hogy eltakarítsam Jane-t Harry útjából. Könnyű dolgom lesz, hisz a címet is tudom.

- Végetek lesz! - nevetve mondtam, és az egyik szekrényről lelöktem egy vázát.

Meglepetten nézték az összetört tárgyat, de a fickót kevésbé érdekelte, folytatta amibe belekezdett. Még mindig nevettem, kiléptem az ajtón, és egyenesen Niall felé igyekeztem.

24.Rész -Nem szerettem őt-

Sziasztok, siettem nektek a résszel, a héten valamikor még várható egy rész. Köszönöm az eddigi kommenteket, és feliratkozókat. Imádlak titeket. :)
ui: Nektek melyik a kedvenc számotok az új albumról? Nekem a Little Black Dress és a You and I.

"Nem a fájdalommal van baj. A fájdalom kínoz, de nem pusztít el. A gond a magány, melyet a fájdalom szül."

Mivel az a valami ami a hátam mögött volt teljesen elszívta az energiámat, ezért nagyon nehezen tudtam erőt venni magamon, hogy megnézzem ki is lehet az. Niall észrevette mennyire kínlódom, arcomról mindent leolvashatott, úgy éreztem magam mint egy kiürült tejes zacskó, védtelennek és üresnek.

A szőke fiút feltüzelte az adrenalin löket, ami végig söpört a szervezetén, majd nekiiramodott, az árny felé.

- Takarodj innen! Hagyj minket békén! - ordította torka szakadtából.

Elhaladt mellettem futva, még pár pillanatig hallottam cipőinek koppanását a fa padlón, majd megtorpant, és csend telepedett a nappalira. Egy darabig vártam, hogy megszólal-e de nem tette, kezdtem megijedni.

- Niall? - kérdeztem óvatosan, erőm már kezdett visszatérni, de nem fordultam meg.

- Itt vagyok, azt hiszem elkergettem.

Megkönnyebbültem, viszont tudtam, hogy az a valami még vissza fog térni, tudnom kell mit akarhat tőlem, legközelebb beszélnem kell vele bármibe is kerül.

- Láttad ki volt az? - kérdeztem.

- Egy fiú - mondta elgondolkodva, majd elém lépett. - Mit akarhat?

- Hogyan nézett ki?

- Sötét haja volt, és rettenetesen világító kék szemei - majd gondolkozott. - Ennyit láttam, nem ismerem őt.

- Kék szem? - suttogtam magam elé, egyetlen kék szemű fiút ismertem azelőtt, de nem... ő biztosan nem lehet... már rég elment...

- Talán eszedbe jutott valami? - fürkészte az arcom Niall, de megráztam a fejem, nem akartam találgatásokba bocsátkozni.

 Szinte egy perc sem telt az árny eltűnése óta, az ajtón máris csengetett valaki, nagyon sürgős lehetett neki, mert ujjait egy pillanatra nem vette le a kis gombról. Niall riadtan nézett rám, talán azt hitte újra az ismeretlen alak szórakozik velünk.

- Nyisd ki, biztosan nem ő - nyugtattam.

Niall nem nagyon akarta kinyitni az ajtót, de unszolásomra végre összeszedte magát, és bátortalan lépésekkel bár, de oda ment és elfordította a kulcsot a zárban, majd résnyire kinyitotta azt.

- Ja csak te vagy az? - sóhajtott megkönnyebbülten.

- Kire számítottál? - Jane undok hangja szűrődött be a nappaliba ahol éppen tartózkodtam.

- Mit akarsz? - Niall hangja már cseppet sem tükrözte a félelem apró szikráját sem, kimért volt és erőszakos. - Nem vagyok kíváncsi rád! - az ajtót beakarta csapni, de Jane megállította benne, Niall erősebb volt, mégsem akarta fejbe vágni az ajtóval, ezért engedett.

- Engedj be - sziszegte a lány.

- Biztos, hogy nem teszed be a lábad! Még a végén megfertőznél mindent! Ahogy Harry agyával is tetted! Ha annyira fontos, mondd! - Niall válla felett rám sandított, ami arra késztetett, hogy közelebb menjek hozzájuk, Jane éppen akkor kezdte el a mondandóját mikor odaértem.

- Utoljára mondom el, ne álljatok az utunkba, mert az életemre esküszöm, hogy megjárjátok! És hidd el, nem viccelek! - mondta dühösen Jane.

- Miért? Megversz? - nevetett Niall.

- Nem én - összeszűkített szemekkel válaszolt a szőke lány, majd elvigyorodott. - Ő fog - megfordult és egyenesen egy kigyúrt, kopasz fickóra meredt, aki egy fekete telepjárót támasztott.

- Mi van, verő embereket fogadsz ellenünk? Szánalmas vagy - szinte köpte a szavakat az Ír fiú.

- Na várjál csak - szóltam dühösen, mire Niall rám nézett, majd vissza Jane-re.

- Jobb lesz ha most elmész! De esküszöm, lebuktatunk! Véged lesz! - szinte ordította Niall, és becsapta az ajtót.

Jane után akartam menni, de az ajtón áthaladás még nem ment annyira, ezért ránéztem segély kérően Niallra, aki vette a lapot és kinyitotta nekem. Jane már méterekkel arrébb járt, nem hallotta meg az ajtó nyitódását, utána rohantam, és egyik lábamat kitámasztottam elé, sikerült a tervem. Orra bukott, kezeiről a bőr lehorzsolódott, sőt a homlokán is seb keletkezett.

- A picsába - szitkozódott ahogy felállt, és törölgetni kezdte a koszossá vált nadrágját.

- Béna vagy Jane! - nevetett a nagydarab fickó.

- Fogd be!

Bárcsak ilyen könnyen el lehetne intézni ezt a ribancot, de ahhoz Harry is kellene, aki nem nagyon akar hallani a Jane ellen felhozott vádakról. Niallal elhatároztuk, hogy beszélünk a többi fiúval, hátha együttes erővel sikerül Harryt jobb belátásra bírni. Délután háromra Zayn Louis és Liam is megérkezett. Természetesen az én jelenlétemről Niall nem tájékoztatta Zaynt és Louist, azt hitték volna, hogy Niall csak a bolondját járatja velük.

- A helyzet rosszabbodott. Jane csak kihasználja Harryt. Valamit tennü...

- Figyelj Niall, mi lenne ha tényleg engednénk Harrynek, hogy boldog legyen azzal akivel szeretne? - szólt közbe Zayn.

- Te szeretnéd, hogy ez a fruska kisemmizze őt? Mert arra készül! - mutogatott mondandója közben idegesen a szőke.

- Honnan tudod? Niall, nem mehetünk Harryhez ezekkel a feltételezésekkel, úgy, hogy nincsenek bizonyítékaink. Ráadásul hamarosan újra kellene kezdeni a próbákat, amit nélküle nem tudunk megtenni, a félbeszakadt turnét is folytatnunk kell, de ha folyamatosan Harry ellen megyünk, rossz vége lesz, hidd el - Louis ecsetelte a gondolatait.

- Már megtettem, elmentem, és elmondtam neki mit tervez Jane! De kidobott!

- Nem csodálkozom - rázta meg a fejét Liam.

- Te hiszel ebben? - nézett Lou Liamre.

- Igen, ez a csaj bármire képes! Ellenünk fordította Harryt, szerintetek miért, ha nem pont azért, hogy még több pénzt szedjen ki belőle? Azonnal beszélnünk kell a fejével! Vagy ő vagy mi! - állt fel testvérem feldúltan.

- Nem tudom, és ha rosszabb lesz minden? Mi van ha mindegyikünket kirak majd a házából? - aggodalmaskodott Zayn.

- Nem ülhetünk ölbe tett kézzel! - magyarázta Niall, közben Liam egyre közelebb sétált hozzá, és suttogva kérdezte tőle. :

- Roxy hallott valamit ugye?

Niall bólintott, szerencsére Louisék nem vették észre a kósza beszédet. Nagy nehezen a másik két fiút is meggyőzték, hogy induljanak el Harry házához, közben egy Nando's-nál is megálltak enni, mert Niall gyomor korgását már nem bírták hallgatni, szegény nem evett egész nap semmit, olyan ideges volt. Végre odaértünk Harryékhez. Félve csengettek a fiúk, talán Liam látszott a legbátrabbnak, mégis láttam, hogy bántja a tegnapi eset, mikor Harry őt is kidobta.

- Sziasztok! - köszönt Harry mikor ajtót nyitott, Niallra nem nézett mikor mindenkit betessékelt, ami fájt az Ír fiúnak, láttam rajta.

Mindenki helyet foglalt, szerencsére Jane nem tartózkodott a helyszínen, nem tudtuk hol lehet, de így a fiúk is felszabadultabban kezdtek a mondókájukba.

- Hogy vagy? - kérdezte Louis tőle.

- Nem valami jól, ha Niall és Liam nem mesélte volna, eléggé megbántottak engem az utóbbi napokban.

- Nem bántottuk! Csak nem fogadod el az igazságot! - vágott közbe Niall.

- Inkább ne szólalj meg! - csitította őt Harry.

- Ne parancsolgass nekem! - válaszolt mérgesen Niall.

- Az én házam azt teszek amit akarok! - lépett a szőke fiúhoz a smaragd szemű.

- Az nem jogosít fel arra, hogy úgy beszélj velünk mit a kutyákkal! A barátaid vagyunk nem? - felállt Niall is, szinte szikrákat szórt a szemeivel.

- Álljatok le! - ugrott közéjük Liam, majd Zayn és Louis is lefogta a két fiút. - Hogyan juthattunk idáig? Egy csaj miatt veszekszünk? - Liam arca eltorzult a fájdalomtól, alig bírta visszafolytani a könnyeit.

- Ha nem rágalmaznátok őt mindennel, talán nem lenne ez - Harry karba tett kézzel fordított hátat mindenkinek.

- De egy csaló! Nem veszed észre!? Nem őt kéne szeretned! - kiáltotta Niall.

- Akkor kit? A halott feleségemet? - fordult meg Harry dühösen.

- Mi van? - hördült fel Zayn és Louis egyszerre.

- Ó, ti még nem is tudjátok, Harry feleségül vette Roxyt, mikor elmentek együtt nyaralni - nevetett erőltetetten Liam.

- De ahogy a lányra nem emlékszem, erre a momentumra sem, szóval téma lezárva! Én Jane-t szeretem, fogjátok fel! - Harry próbált uralkodni magán, mégis hangosabban beszélt mint szerette volna.

Harry szavai ismét megsebezték a lelkemet, úgy beszélt rólam, mint egy idegenről, pedig milyen szép volt a szerelmünk, ő volt életem szerelme, de neki már nem jelentek semmit.

- Kérdezd meg az álomról - néztem Niallra csillogó szemekkel.

- Milyen álom? - lépett közelebb.

- Csak kérdezd meg mit álmodott az éjszaka.

- Nem szoktál vele álmodni? Az este nem pont Roxyval álmodtál? - szegezte Harrynek a kérdést.

- Mit érdekel téged mit álmodom? De ha nagyon tudni akarod, nem emlékszem - rántott vállat a zöld szemű. Bennem összetört minden, hiábavaló a fáradozásom, nem tudom benne feleveleníteni a közös pillanatokat, mélyre elásta magában az emlékeinket, olyan mélyre, amit talán soha nem lehet a felszínre hozni.

- Figyelj Harry, igazából azért jöttünk, hogy béküljünk veled, de ahogy látom nem vagy hajlandó lépést tenni e felé - tördelte Liam a kezeit, közben Harry tekintetét kereste.

- Hogyan tudnék a békülésre koncentrálni, mikor minden második szavatok Jane ellenes? Egy folytában arról a csajról hablatyoltok nekem, de nem emlékszem! Talán nem is szerettem őt igazán!

Mindegyik fiúnak kikerekedett a szeme a szavak hallatán. De legjobban Liamet viselte meg Harry mondandója.

- Volt neve is! - szűrte fogai között Liam, éreztem, hogy idegrendszere kezdi felmondani a szolgálatot, soha nem láttam még ilyen dühösnek, mint ekkor.

- Nem érdekel!

- Hogyan mondhatsz ilyet? Ha nem is emlékszel, tiszteld meg annyival, hogy a nevén szólítod, mert ő igazán szeretett téged! - Liam hangja fájdalommal és dühvel keveredett.

- Soha nem szerettem! - ordította Harry, azt hiszem csak szítani akarta a tüzet ezzel a kijelentésével, és nem gondolta komolyan. Nekem mégis a lelkem mélyéig hatolt ez a néhány szó, mert tudtam ez nem igaz, ő mégis olyan makacs, hogy inkább ellent mondd, minthogy meghátráljon.

- Mondd még egyszer! - Liam felé indult, jobb kezét ökölbe szorította idegességében.

- Nem szerettem, fogjátok fel! - Harry szája sarkában kis mosoly motoszkált, de nem teljesedhetett ki, mert Liam abban a pillanatban, ahogy kiejtette a szavakat, ökle egyenesen Harry bal szeme alatt talált célba. A fiúk azon nyomban lefogták a két fiút, akik ölre mentek volna, ha nem állítják le őket. Összetörten néztem őket, magamat okoltam mindenért, minden bosszúságukat én okoztam, ennek nem szabadott volna megtörténnie.

Harryt Louis kivitte a konyhába, ott jegelték a pirosodó foltot. Liamet Niall és Zayn nyugtatta, de nem sok sikerrel, Liam olyannyira felbőszült állapotban volt, hogy muszáj volt kivinni a levegőre. Tudtam, hogy testvérem csak engem védett, mégis kicsit eltúlozta a dolgokat, nem szabadott volna megütnie Harryt, bármennyire is megérdemelte. Ez az eset nem tett jót a bandára nézve, kicsit sem...

Harryvel és Louis-val maradtam, tudni akartam, mit tervez ezek után Harry. Féltem a következőktől, amik végül elhagyták ajkait.

- Sajnálom Lou, de így nem tudok tovább veletek zenélni. Ez az ellenségeskedés nem tesz jót senkinek. Tudom, hogy nem vagyok a régi, de ti ezt nem tudjátok elfogadni. Az ember változik, én sem vagyok kivétel. Azt hiszem az lesz a legjobb ha kilépek a bandából, és szóló karrierbe kezdek, fáj, mert ti voltatok a családom, de így nem tudok tovább veletek maradni.

Harry szinte egy szuszra mondta el a monológját, Louis majdnem leesett a székről ahogy barátját hallgatta, a végén felállt, hátrálni kezdett, szemei megteltek könnyekkel, arca tükrözte mi játszódott le benne, eltört benne valami, érezte, hogy abban a pillanatban vége van mindennek, mindennek ami a bandához köthető volt, nem lesz többé koncert, nem lesz többé testvéri szeretet, nem lesznek többé egymásnak.

Nekiütközött a konyha ajtónak, még mindig meredten Harryt bámulta, majd másodpercek múlva sebesen futni kezdett, könnyei ólom golyókként szántották végig borostás arcát, kicsapta a bejárati ajtót, és csak futott, nem törődve Niallék aggódó pillantásával.

23.Rész -Jane titka-

 Sziasztok! Már meg is hoztam a 23. részt. Holnap elutazom, ezért siettem nektek ezzel a résszel. Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, írjatok most is ha van kedvetek. :) Puszi

 "Magaddal vittél, mind távolabbról nézek vissza magamra."

A szokásosnál nehezebben ment Harry agyába beférkőzni. Talán azért is, mert mielőtt elaludt volna, jól kihancúrozta magát Jane társaságában. Tudom, hogy nem szabadna Harryre ezért haragudnom, hisz nem emlékszik rám, de akkor is fáj. Más nő karjaiban fekszik, másnak adja  forró csókjait, másnak adja szíve szeretetét, ráadásul egy olyan lánynak aki nem érdemli meg. Kivártam amíg mind a kettőjük elalszik, majd Harry mellé feküdtem, jobban kellett koncentrálom mint azelőtt, de végül sikerült...

*

Egy temetőben voltam, nem is akármelyikben. Ahogy sétáltam a keskeny ösvényeken, megpillantottam Harryt. Kezében egy szál vörös rózsával egy sír előtt állni. Az én sírom előtt. Fejét lehajtotta, kusza fürtjei függönyként takarták el szomorú arcát. Ahogy közelebb léptem hozzá, meghallottam halk szipogását. Egyik kézfejével sebesen letörölte  könnyeit. A rózsát a sírra helyezte, majd megfordult, egyenesen belém ütközött. Könnyektől áztatott szemei az enyémbe fúródtak, majd hirtelenjében kikerekedtek a döbbenettől, úgy, hogy ijedtében hátra esett a síromra.

- Te... élsz? - nyögte ki.

Nem válaszoltam neki, felesleges lett volna. Csak néztem őt, és álltam mint egy szobor. Miért zárta el az emlékeit rólam? Miért kellett ennek így lennie? Egyáltalán van jogom ahhoz, hogy megsértődjek ezen? Én akartam azt, hogy ne fájjon neki, most mégis én vagyok az, aki visszaakarja hozni a keserű emlék képeket. Gonosz vagyok.

- Szeretsz még? Szeretsz úgy is, hogy nem vagyok melletted? - kérdeztem tőle hirtelen, mire ő feltápászkodott a helyéről és közelebb lépett hozzám.

- Miért kérdezed ezt? - mosolyodott el.

Abban a pillanatban ahogy kiejtette a kérdését, a temető minden egyes részlete megváltozott. Már nem egy lehangoló rideg sötét helyen voltunk, hanem egy napfénytől szikrázó homokos tengerparton. Lábam alatt puha homok szemcsék tanyáztak, bőrömet gyengéden cirógatta a nap. Harry kezei végig siklottak a vállaimon és mélyen a szembe nézett.

- Akarod? - egyik kezében a jegygyűrűket szorongatta, és lopva az előttünk álló papra pillantott, akit csak akkor vettem észre.

- I-igen - dadogtam.

A gyűrűt sebesen az ujjamra húzta, úgy ahogy én is az övére. Szemei smaragd csillogása elbódított, majd szépen ívelt ajkaira tévedt a tekintetem amik szélsebesen közeledtek felém. Forró csókja szenvedélyes volt és odaadó, úgy mint azon a napon is... az esküvőnkön.

Mikor kinyitottuk a szemünket a sötétség borított be mindent, Harry felettem volt, és nagyokat sóhajtott, legurult rólam, majd a mellkasára húzott. Karjaival oltalmazóan ölelt át, nem féltem semmitől. Ez volt az az éjszaka mikor először adtam magam oda neki, a legcsodálatosabb egyben legfájdalmasabb éjszaka is, mert tudtam, másnap el kell hagynom őt Holman miatt.

- Szeretlek - suttogtam kipirultan ajkaiba.

- Én is mindennél jobban.

Lehunytam a szemeimet, de amint kinyitottam őket, ismét világosság vakított el, Harry állt előttem, a kocsijának neki dőlve. Az ő pulcsija volt rajtam, illata  körül lengte a körülöttem lévő anyagot. Mosolygott rám, egyik tincsemet a fülem mögé tűrte.

- Köszönöm - suttogta.

- Mit?

- Az esélyt. Mindennél többet jelent.

Itt kezdődött el minden, ezen a napon lettünk egy pár, soha nem bántam meg azt, hogy kapott tőlem még egy esélyt. Tudott élni vele, és mindent megtett értem. Én mégis cserben hagytam őt, meghaltam. Az ő szíve is meghalt. Szeretett, talán soha senki nem szeretett így ahogyan ő. Minden egyes emlék képet, mintha kívülről néztem volna, ezek szerint mélyen legbelül emlékszik, vajon akkor is fog emlékezni az álomra mikor felébred?

Mozgolódásra keltem fel, de a mozgás kiindítója nem Harry volt, hanem Jane. Óvatosan kikecmeregett az ágyból, megfogta a telefonját, és lábujjhegyen sietett ki a konyhába. Kíváncsivá tett a viselkedése, így utána mentem. Mielőtt tárcsázott volna, többször leellenőrizte, hogy Harry alszik-e még, mikor tiszta volt a levegő, sebesen pötyögni kezdett a telefonján, hívott valakit. Néhány csöngés után, egy mély hangú fickó szólt a vonal túlsó végéből, Jane izgatottan magyarázott neki.

- Szia, azt hiszem készen állok, annyira szerelmes belém, hogy talán az egész vagyonát rám íratná - nevetett halkan a szőke lány.

- Ne bízd el magad! És nehogy elhibázz valamit! Tudod, hogy szükségünk van a pénzre! Így is sok időt elcsesztél már.

- Tudom, de ígérem ma rátérek a lényegre.

- Ajánlom is - a férfi bontotta a vonalat.

- Én is szeretlek - mondta gúnyosan Jane, és az asztalra rakta a mobilját.

Alig akartam hinni a fülemnek, ez a ribanc rosszabb mint amit gondoltunk róla. Most lebukott. Kihasználja Harryt, amit nem hagyhatok, közbe kell avatkoznom. Beszélnem kell Niallal.

Mérgemben levertem a telefonját az asztalról, mire ő pislogva méregette a kis készülék darabkáit. Harry a hangzavarra felriadt, kócos fejét kidugta a paplan alól, és álmos hangon szólt.

- Mit csinálsz édesem? Főznél egy erős kávét?

- Pe-persze, csak... a telefonom, egy perc, és viszem - hebegett a hazug lány.

Szúrós szemekkel pillantottam vissza rá, mikor összeszedte a mobil darabkáit, a pultra rakta, majd megfogott egy kávés csészét, nekem sem kellett több, visszasiettem hozzá, és egy picit meglöktem a kezeit. Csak annyira, hogy elejtse a csészét.

- Upsz - nevettem.

Újabb csörömpölés hallatszott a konyhából, a csésze apró darabokban szóródott szét a csempén, Jane nagyot ugrott a hangzavarra, és csupasz lábával belelépett egy szilánkba. Jajgatva ugrált az egyik székhez, majd lebiggyesztett szájjal szinte sírva vizsgálta a vérző sebet ami a talpán éktelenkedett.

- Mi történt? - termett Harry egyből a konyhában.

- Nem tudom, valaki kiütötte a csészét a kezemből - hisztizett.

- Valaki? Nincs itt senki - nevetett Harry. - Hozok fertőtlenítőt és egy seb tapaszt - mondta, mikor jobban szemügyre vette a sebet, ami nem volt túl nagy, Jane a bolhából is elefántot csinált.

Büszkén sétáltam ki a házból, végre volt erőm ahhoz, hogy átjussak az ajtókon. Vegyes érzésekkel indultam Niallhoz. Ideges voltam Jane terve miatt, viszont örömmel töltött el, hogy egy kicsit kibabrálhattam vele. November közepe lévén, nagyon kellemes idő várt rám odakint, annak ellenére, hogy nem éreztem a nap  meleg sugarait, biztosan kellemes idő lehetett. Az emberek is lengén öltözve indultak munkába, vagy éppen az iskolába. Mivel nem éreztem magam még olyan erősnek, gyalog tettem meg a több mint fél órás utat. Mikor Niallhoz értem, egyből a hálója felé vettem az irányt. De ő még javában az igazak álmát aludta.

- Niall! Niall! Kellj fel! - kiabáltam ahogy megláttam őt.

- Mi van? - dünnyögte. - Ha nem ég a ház, akkor hagyj még aludni! - szorította fejére a kispárnáját.

Erre a kijelentésére felnéztem a plafonjára, ami nemrégiben még lyukasan díszelgett a villámcsapás után. Közelebb siettem hozzá, és belestem a paplanon át.

- Kukucs hétalvó! - vigyorogtam rá, szemei egyből kipattantak ahogy meglátott.

- Még aludni sem hagyod az embert? - ült fel nyújtózkodva.

- Figyelj! Nagy baj van! - vettem fel komoly arcot.

- Mi történt? Csak nem Jane?! - forgatta meg a szemeit.

- Ki akarja Harryt semmizni - tértem a lényegre.

- Mi van? Honnan veszed?

- Hallottam ahogy egy fickóval ezt beszélte! Nem is szereti Harryt! - tártam szét a karjaimat idegesen.

Niall kitessékelt a szobájából és felöltözött, azonnal indulni akart Harryhez, Liamet is hívta, de testvérem nem vette fel. Így ketten indultunk útnak. Niall alig akarta elhinni amit mondtam neki, nagyon dühös volt Jane-re.

- Szerinted hisz neked?

- Nem fog... de a bogarat elültetjük a fülében - mosolygott Niall.

- Azt hiszem ez nehezebb lesz mint gondoltam - hátra dőltem, és meredten néztem a mellettünk elsuhanó fák és házak rengetegét.

Ismét Harry ajtaja előtt álltunk, mostanában akárhányszor így volt, nem sült el jól, úgy ahogy ez alkalommal sem értünk el semmit, Harry nagy nehezen beengedte Niallt, majd fél perc múlva ki is rúgta szegény Ír fiút.

- Mondtam - nevetett erőltetetten Niall mikor az autó felé sétáltunk, hiába mutatta, hogy nem esett neki rosszul Harry reakciója, láttam rajta, hogy megviseli barátja hiánya.

- Remélem tényleg ott maradt az a bogár.

- Reméljük - sóhajtott Niall és sietősre vette lépteit. Lehet rosszul láttam, de mosolya lehervasztása után, megcsillant valami a szemei sarkában, talán ezt akarta előlem elrejteni.

Harry viselkedése mindenkit meglepett, Louis és Zayn is nehezen vette tudomásul, hogy barátjuk már nem nagyon kíváncsi rájuk, de időt akartak adni neki, így ők nem zaklatták annyit Harryt, mint Niall vagy Liam. Most először vettem észre Niallon, hogy fáj neki Harry viselkedése, már csak miatta is muszáj volt lebuktatni ezt a cafkát, hogy Harry észbe kapjon, és igényelje barátai jelenlétét, nem úgy mint ezekben az időkben.

A kocsiban nem beszélgettünk a szőke fiúval, némán gondolkoztunk, vajon sikerülni fog-e valaha is lebuktatni ezt a nőszemélyt ha Harry ennyire ragaszkodik hozzá? Mikor hazaértünk, újra elfogott az a gyengeség ami korábban, még nem olyan erősen, de éreztem, hogy nem úgy tudok mozogni mint azelőtt.

- Valami baj van? - szólt Niall hátra mikor észrevette, hogy lemaradtam.

- Nincs - mosolyogtam erőltetetten.

Beléptünk a konyhába, gondoltam Niall enni akar valamit, de nem így tett.

- Nem vagy éhes?

- Nincs étvágyam - mondta egykedvűen, majd kitöltött magának egy pohár vizet, amit egyből le is húzott, de félrenyelt, ahogy köhögött egyre csak a hátam mögé mutogatott, de nem bírt megszólalni.

Segíteni nem tudtam neki, ráadásul erőm is hiper gyorsasággal szállt el a nemlétező testemből. Mikor végre Niall összeszedte magát, kinyögött valamit.

- Ott... ott van a hátad mögött!

22.Rész -Megváltoztál-

 Sziasztok, megérkezett a 22. rész :) Remélem tetszeni fog nektek, nem tudom mi van velem mostanában, de egyre jobban nem vagyok megelégedve magammal. De a lényeg az, hogy nektek tetszik, és akkor egy szót sem szólok. :) Köszönöm a kommenteket, köszönöm az új olvasókat is. Puszi

"Úgy légy másnak barátja, hogy magad ellensége ne légy!"

Percekig álltunk Niallal Harry háza előtt, hátha a megkergült fiú meggondolja magát és bocsánatot kér mindenért. De ahogy sejtettük, ez nem következett be.

- Kérdezhetek valamit? - nézett rám Niall a kocsiban ahogy elindultunk.

- Persze - mosolyogtam rá.

- Ez a gyűrű miért fontos neked ennyire? Vagyis addig rendben van, hogy a tiéd, de a vak is látja, hogy ez egy OLYAN gyűrű - nyomta meg az olyan szót hangsúlyosan, tudtam, hogy sejt valamit.

- Hmm... hát... csak egy gyűrű - sütöttem le a szemeimet, de Niallt ezzel nem lehetett lerázni.

- Aha... kamuzol! - ujjait erősebben doboltatta a kormányon.

- Niall, nem fontos, tényleg. Már nem számít semmit. A gyűrű nem is érdekel, csak a jelkép amit képviselt... fontos volt nekünk.

- Hallgatom.

- Jane ezt a jelképet összetiporta, tönkretette! - ránéztem, de figyelmét az útnak szentelte.

- Kifejtenéd ezt érthetőbben? - pillantott rám egy másodpercre.

Összeszedtem minden bátorságom, és belekezdtem annak ellenére, hogy nem akartam, hogy valaki ezt megtudja.

- Összeházasodtunk - nyögtem ki.

- Sejtettem. Hamarabb is elmondhattad volna, miért kellett eltitkolni?

- Miért? Van bármi jelentősége? Már meghaltam! Igaza van Jane-nek!

- Szerettünk volna veletek lenni!

- Figyelj, tudom nagyon jól, hogy tudnotok kellett volna, de a betegségem miatt nem akartuk elmondani, kettesben szerettük volna ezt az egészet lebonyolítani, Harry amúgy is megszervezte ezt a szigetre, nem mondhattam neki nemet! De hidd el, elakartuk mondani nektek ha meggyógyultam, de mint tudjuk ez nem így alakult, és már nem is jelent semmit.

- Akkor is haragszom - meredt az útra továbbra is, de szájában azért megbújt egy kósza mosoly.

Mire hazaértünk Liam már a ház előtt várt minket.

- Na? - nézett kíváncsian Niallra.

- Még semmi, rosszabbul alakultak a dolgok mint vártuk - bökött felém, mire Liam megértette, hogy ott vagyok.

- Hogy érted?

- Harry kidobott. Roxy kérésére lerángattam Jane-ről egy gyűrűt.

- Gyűrűt? Miért?

- Mert a Roxy-é volt.

- Niall ne mondd el neki! - a szőke fiúra néztem kétségbe esve, de szóáradatát nehéz lett volna visszaszívnia.

- Ha jól emlékszem Roxynak nem volt semmilyen gyűrűje - vakarta meg a fejét Liam gondolkodva.

- Mikor hazajöttünk a nyaralásból, levettük, hogy ne sejtsetek semmit - magyaráztam Niallnak.

- Niall milyen gyűrű volt? - kérdezte Liam egyre érdeklődőbben.

- Mindegy - rántotta meg a vállát az Ír. De késő volt, Liam szagot fogott.

- Ne játszd a hülyét! Te tudod! Fogadjunk Roxy eltitkol valamit! És nagyon is sejtem mi az! De ha az... én esküszöm...

- Nem mondhatom el - hajtotta le Niall a fejét összezavarodva, két tűz közé került.

- Jó! Nem is kell! Rájöttem magamtól is! - emelte még jobban fel a hangját a testvérem. - Kinyírom Harryt!

Niall hol rám, hol pedig Liamre pillantott, óvatosan kihúzta a zsebéből a gyűrűt és felmutatta, Liam kikapta a kezéből. Feldúltan rohant a kocsijához, Niall hiába kiabált neki, hogy maradjon, nem lehetett megállítani, erőmet összeszedve siettem utána, szerencsére az autón is gond nélkül áttudtam hatolni egyenesen az anyós ülésbe.

- Roxy veled megy! - világosította fel Niall Liamet mielőtt az az ajtót becsapta volna.

Liam idegesen bólintott, de nem szólt egy szót sem hozzám perceken keresztül, ujjait erőteljesen a kormány köré fonta, szemeiből a megbántottság sugárzott.

- Csalódtam benned - fordította fejét felém, szemeivel az ülést kémlelte. - Azt hittem szeretsz annyira, hogy ezt megoszd velem - tekintetét újra az útra szegezte. - Lehet túlreagálom ezt az egészet, de nekem ez akkor is nagyon rossz érzés. Szerettem volna veled lenni, átadni Harrynek, látni akartam volna mikor egy lányból asszony leszel. Fontos lett volna - szemei csillogni kezdtek, majd egy kósza könnycsepp végig szántotta enyhén borostás arcát.

- Bocsáss meg - suttogtam felé, amit persze nem hallott meg.

- Tudom, hogy felesleges leszidnom Harryt, úgysem emlékszik semmire, mégis tudnia kell mit csináltatok. Ilyen fiatalon nem véletlenül házasodik meg az ember, csak is szerelemből, hátha felnyitja ez az információ a szemét, tudnia kell - pulcsija ujjával letörölte az árva könnycseppet.

Annyira sajnáltam őt, szinte éreztem a fájdalmat ami a szavaiból áradt. El kellett volna nekik mondanunk, nem szabadott volna eltitkolni, hogy összeházasodtunk Harryvel. Csak azzal tudom magam áltatni, hogy elakartuk mondani, ha minden jól alakult volna, de nem így történt.

Az út további részében nem nagyon szólalt meg, megunhatta a csendet, ezért bekapcsolta a rádiót és egy olyan dal szűrődött ki a hangszórókból amit mind a ketten nagyon jól ismertünk. Bruno Mars és Travie McCoy közöse a Billionaire. Mikor odaköltöztem hozzájuk, az éjszakákon át tartó beszélgetésünkkor gyakran hallgattuk ezt a számot, és énekeltük önfeledten, aminek Karen és apa nem nagyon örültek, főleg az éjszaka közepén.

- Emlékszel? - mosolyodott el a számot meghallva.

- Soha nem felejteném el - néztem rá, közben egyik kezemet a vállára helyeztem, hátha érez engem.

- Bárcsak visszatekerhetném az időt és segíthetnék rajtad - egy pillanatra a vállára nézett. - Tudom, hogy itt vagy, bárcsak láthatnálak... nagyon hiányzol.

Nem sokkal később bekanyarodtunk Harry lakása elé, csendben sétáltunk az ajtóig, majd egy csengetés után Jane nyitott ajtót unott képpel.

- Harry, egy újabb látogató! - forgatta meg a szemeit.

- Neked is jó estét Jane - szólt pimaszul Liam.

- Jobbat - kitárta az ajtót és betessékelt 'minket'.

Harry a konyhából trappolt ki abban a papucsban amit még én vettem neki - Mit szeretnél? Mert a hülyeségedre nem vagyok kíváncsi!

- Miért vagy ilyen? Megváltoztál! Nem ismerek rád! - tárta szét kezeit Liam.

- Elmondjam? Egyfolytában Jane ellen áskálódtok! Fogjátok fel, sze-re-tem! - tagolta hangsúlyosan.

- Szereted? - nevetett erőltetetten a testvérem, majd Harry felé sétált, zsebéből kivette a csillogó ékszert, és Harry ölébe dobta. - Tudod mi ez? - szűrte fogai között a szavakat.

- Egy jegygyűrű, azt hiszem.

- És kié?

- Roxyé, ha igaz. De mi közöm van hozzá? - emelte fel a hangját Harry.

- A tiéd hol van? Gondolom van párja - mutatott a gyűrűre.

- Fent a szobámban.

- Akkor rakd össze a képet, drága barátom - vicsorított kínjában Liam.

Harry az ujjai közé fogta az ékszert és vizsgálni kezdte, másodpercek múlva szólalt csak meg halkan.

- Elvettem őt.

- Na ugye, hogy vág az eszed! És ha emlékeznél rá, most valószínűleg szétverném a fejed! De most csak annyit mondok, hogy szeretted a testvéremet, és nem véletlenül vetted őt feleségül! Ha nagyon tudni akarod lát téged! És fáj neki amit művelsz magaddal! Nem veszed észre, hogy amióta itt van ez... - pillantott Jane-re lekezelően. - A lány, eltaszítasz magadtól minket? Mi egy csapat vagyunk nem emlékszel? Jó barátok! - ordította magából kikelve.

- Befejezted? - állt fel higgadtságot magára erőltetve Harry. - Lehet a feleségem volt Roxy, de nem emlékszem rá! Lehet nem véletlenül! Miért baj nektek az, ha új életet akarok kezdeni? Inkább éljek egész életemben úgy mint egy zombi? Ezt várjátok? Fogadd el, hogy túlléptem a testvéreden!

Szinte visszhangoztak a fejemben az utolsó szavai, túllépet rajtam... ez nem lehet igaz...

- Nem ismerlek téged! - nézett mélyen Liam Harry szemeibe.

- Akkor ideje, hogy megismerj! Visszatérve arra amit az előbb mondtál, hagyj azzal a hülyeséggel, hogy itt van a szelleme! Ilyen nincs! Niall is ezzel traktálta az agyam a kórházban.

Nem értettem Harry reakcióját, a temetőben olyan más volt, de most, mint akit kicseréltek. Valami nincs rendben vele, egyre csúnyábban beszél a fiúkkal, ami megrémiszt. Ez nem lesz jó így.

- Megfogod bánni még ezeket a kijelentéseket Harry - Liam szomorú tekintettel fordult az ajtó felé, majd sietősen távozott, Jane-re rá sem pillantva.

Nem mentem Liam után, elterveztem, hogy mindenképpen befurakodom Harry álmai közé az éjszaka. Muszáj megtudnom mi maradt meg benne velem kapcsolatban.

Jane, amint Liam kitette a lábát Harryhez sietett és átölelte.

- Megmondtam, ezek nem is a barátaid, féltékenyek a boldogságodra. Felejtsd el őket, én itt vagyok neked - dörzsölte nyugtatóan a hátát, undorodva néztem ezt a jelenetet, rettentően fájt az is, ha csak Harryhez ért.

- Tudom, csak te számítasz nekem most, senki más. Ha a fiúk nem változtatnak a hozzáállásukon, kénytelen leszek meghozni egy nagy döntést.

Hogy mi az a nagy döntés, nem esett róla szó, Harry és Jane elmentek zuhanyozni, amit nagy szenvedések közepette vártam ki a nappaliban. Amíg vártam, a szemem sarkából észrevettem egy árnyékot ami felém közeledett, erőm is egyre elhagyott minden egyes centiméterrel ahogy felém suhant, arcát nem láttam, nagy feketeségbe burkolódzott.

- Ki vagy? - szóltam ijedten. - Ha te vagy az, már megállapodtunk! - utaltam Holmanra.

- Hagyd el ezt a fiút, menj el innen, amíg lehet! - suttogta, hangja olyan ismerős volt, mégsem ismertem fel, de ha ismer miért akarja azt, hogy elmenjek innen?

Nem szólt többé az árny, felszívódott egy szempillantás alatt, erőm is visszatért. Lehet ő tehet arról ahogyan érzem magam? Mit akarhat tőlem? És ki ő?

21.Rész -A gyűrű-

Sziasztok, ez egy elég unalmas rész, de muszáj volt egy ilyen is, majd ezután jobban beindulnak az események. Remélem azért valamennyire tetszik nektek. Jó olvasást :)

ui: Itt van egy velem készült interjú, KATT

"Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni."

Miért van az, hogy egy test nélküli valami még mindig szenved? Olyan fájdalmai vannak mintha éppen nyúznák? Én is ezt éreztem, mintha egy éles késsel éppen a bőrömet fejtenék le, mint a nyulaknak. A lélek akkor is képes szenvedni, ha már nincs teste amiben megbújhatna, talán így még sebezhetőbb és kiszolgáltatottabb.

Mikor Harry ott hagyott a temetőben, gyászoltam. Őt gyászoltam, olyan volt számomra mintha meghalt volna az az ember akit azelőtt ismertem. Mintha az emlékeink abban a pillanatban ahogy elbúcsúzott tőlem szertefoszlottak volna, és soha nem léteztek volna.

Nem tudtam mitévő legyek. Talán hagyjam, hogy Jane-nel legyen? Vagy hallgassak Niallre, és robbantsam őket szét? De akármit is teszek, nem fog emlékezni rám, viszont azt sem hagyhatom, hogy Jane kihasználja őt.

Megtörten igyekeztem Niall felé, mióta szellem vagyok, soha nem éreztem olyat mint akkor, az emberi fáradsághoz tudnám hasonlítani azt az érzést. Ahogy sétáltam, szinte minden erőm elhagyott, csak vonszoltam magam, mint egy öregember. Egész lényemet ólom súlyúnak éreztem. Talán ekkora hatással volt rám Harry elvesztése? Hiába akartam Niall házához teleportálni magam, nem sikerült. A temető melletti buszmegállóban vártam az emberek sokaságával a buszt. Felszálltam rá, és mindenki áthaladt rajtam, ami fájt. Eddig soha nem tapasztaltam ilyet. Megijedtem, hogy mi történhetett, alig vártam már, hogy Niall-hoz érjek. Az út örökké valóságnak tűnt, szemeimet is alig bírtam már nyitva tartani, de kénytelen voltam erőt venni magamon, hogy letudjak szállni a buszról mikor megérkeztem a célomhoz. Erőtlenül próbáltam kiugrani a járműből, de nem sikerült, nekicsapódtam a fém falnak, ami hatalmas zajt csapott. Aki pont azon az ülésen ült, meglepetten nézett a hang forrása felé. Megráztam magam, és elindultam az ajtó felé, leszálltam, mikor a lábaim a földet érték, összecsuklottam. Tekintetem elhomályosult, de még akkor is tisztán kivehető volt, hogy egy fiatal fiú, aki a busz hátsó felében ült, engem bámult az ablakon keresztül. A busz elindult, de a fiú még mindig nézett, elsőnek azt hittem, véletlen bambul úgy, de nem, a busz mozgásával követett a szemeivel. Olyan ismerős volt a tekintete, de nem tudtam beazonosítani ki lehet az, mert arcát félig eltakarta egy sállal.

Meglepetten bámultam a jármű után, ami már az utca végében járt. Ki lehetett az a fiú? És látott engem?

Négykézláb indultam el az ajtó felé, de nem tudtam azon sem áthatolni, minden erőmet összeszedtem, hogy egy nagyot ráverjek az ajtóra, hátha hallat valami hangot. De hiába próbáltam több alkalommal is, erőm nem bizonyult soknak.

- Niall - kiáltottam halkan. - Niall engedj be!

Semmi motoszkálást nem hallottam, ezek szerint Niall nincs otthon - gondoltam.

Az állapotom miatt nem tudtam megállapítani mennyi időt töltöttem el az ajtóban, de ha tippelni kéne, kettőt mondanék. Niall autója beparkolt a ház elé, és amint meglátott szaladni kezdett.

- Roxy! Mi van veled? Olyan átlátszó vagy! - hüledezett.

- Hol a fenében voltál? - nyögtem.

- Harryt kerestük, voltunk a temetőben, a lakásán, de nincs otthon. Veled mi történt? - guggolt le elém.

- Nem tudom. Mit értesz azon, hogy átlátszó vagyok?

- Már nem látlak olyan erősen, most tényleg úgy nézel ki mint egy szellem - amint befejezte mondatát átnyúlt rajtam, mire felsikoltottam.

- Áúú... te...te normális vagy? - ordítottam erőlködve.

- Fájt? - szemei tágra nyíltak a meglepettségtől.

- Igen.

- Sajnálom - húzta el a száját.

Végre kinyitotta az ajtót, segíteni próbált, felakart állítani, de ha erőmnél lettem volna sem tudott volna, többször próbálkozott esetlenül, mire megelégeltem.

- Niall, ne szórakozz már! Tudod, hogy úgy sem sikerül! - sziszegtem fájdalmasan.

- Oh, persze.

Egészen a nappaliig kúsztam, Niall leül  a kanapéra, én mellé ültem a földre.

- Olyan fáradt vagyok - nyögtem.

- Ez hogyan lehetséges? Egy szellem nem fáradhat el!?

- Fogalmam nincs, amióta eljöttem a temetőből, az erőm egyre csak fogy. Harry miatt van, érzem. Nem szeret engem, tudod mennyire fáj ez nekem? Legszívesebben megölném magam, de nem tudom azt sem! Helyette csak a szenvedés maradt nekem!

- Valahogy szedd össze magad, mert szükségünk van rád. Jane-t el kell intéznünk! Ma is alakított...

- Mit csinált már megint?

- Harry után ment ő is a temetőbe, gondolom ott valahol találkozhattak, és elmentek ebédelni. Harry alig akarta felvenni a telefont. Mikor felvette hallottam, ahogy duruzsolt a fülébe, hogy rakja le. Mondom, ez a csaj kimossa az agyát!

Harryt egyáltalán nem viselte meg az, hogy kijött hozzám a temetőbe, de hogy is viselte volna meg, semmi emléke rólam, egy ismeretlen emberhez jött ki, talán kényszerből, ki tudja...

- Niall, mit tehetnék ilyen állapotban?

- Mi hiába beszélünk vele, csak te vagy a reményünk. Képzeld, amíg távol voltál, itt volt Anne és a férje is. De Harry még rájuk is alig szentelt időt. Mindig Jane-t akarta a látogatási időben. Anne tőlünk is kérdezte mi lehet Harryvel, de nem tudtunk neki épkézláb magyarázatot adni. Ja és Harry még el sem búcsúzott tőlük, mikor bejöttek volna a szülei, kiszökött a kórházból, és elmentek Jane-nel.

- Nagyon nem tetszik ez nekem - ráztam a fejem.

Ahogy befejeztem a mondatomat, egy árny siklott át a nappalin, Niall ijedten nézett rám.

- Te is láttad? - kérdezte remegő hangon.

- Igen - suttogtam.

- Szerinted Holman az?

- Nem, ő biztosan nem - válaszoltam.

- Honnan tudod?

- Mert... mert nem jön ide - nem akartam még Niallt felvilágosítani a Holmannal kötött egyezségemről, bár kételkedtem egy kicsit, mi van ha tényleg ő kószál körülöttem ismét.

- Honnan tudod? - erősködött Niall.

- Ne fárassz már, tudom és kész! - ezzel lezártam a témát.

Körbe néztünk a nappaliban, de percekig nem történt semmi különös, kezdtem azt hinni, hogy félreértettünk valamit. Egy fokkal javult az állapotom, már feltudtam állni, de még mindig nem voltam képes azokra mint azelőtt. Akárhányszor Harryre gondoltam, újra és újra felrémlett bennem az a jelenet, mikor a mentőautóban újra láthattuk egymást, újra érezhettem őt. Azt hiszem az volt a mi búcsú pillanatunk.

- Menjünk el Harryhez, kezdjük el annak a cafkának a kikészítését! - ajánlottam Niallnak. - Elviszel?

- Persze indulhatunk, de megerősödtél annyira, hogy neki vágjunk?

- Azt hiszem.

Olyan szerencsém van, hogy beülhetek egy autóba úgy, hogy az nem megy el nélkülem, fura ez a túlvilág, embereket nem érinthetek meg, de egy mozgó járműben simán utazhatom, ami most nagyon kapóra jött. Ahogy közeledtünk egyre Harryhez, ismét elkapott az a rosszullét, ami eddig kínzott.

- Niall, nem bírom elviselni, hogy mást szeret. Akármennyire is hihetetlen, én ebbe belehalok. A lelkem nem bírja ezt. Szerinted mi lesz velem ha nem bírom ezt? Egyszerűen felrobbanok és füstté válok?

- Hát... - vakarta meg a fejét. - kérdezd meg Istent! Én nem tudom.

- Semmit sem tudsz - néztem ki az ablakon fájdalmasan.

Erőt vettem magamon, és arra gondoltam, hogy Harry miatt újra erősnek kell lennem, nem lehetek úgy mellette ebben a kevés hónapban, hogy elgyengülök. Ha Jane tényleg ekkora veszély forrás, akkor minél előbb ki kell iktatni. Az ajtó felé ballagtunk. De már kintről hallottuk, hogy nevetgélnek, vissza kellett tartanom az érzéseimet, ha elengedem magam nem tudom megtenni amit szerettem volna. Niall csengetett. De hiába voltak közel az ajtóhoz, talán egy perc is eltelt, mire kinyitották. Harry egy szál törölközőben nyitott ajtót. Jane a háta mögött kukucskált ki, az ÉN volt hálóingemben. Nagyon gyűlt bennem valami, ami kikívánkozott.

- Mit akarsz Niall? - komolyodott el Harry.

- Csak beszélni szeretnék veled - mondta halkan a szőke.

- Az én ruhám van azon a ribancon - szűrtem a fogaim között.

- Lerángassam róla? - suttogta a válla felett nekem Niall.

- Mi? - kérdezte Harry.

- Semmi. Akkor beengedsz? - fordult vissza a párocska felé Niall.

- Gyere, de rosszkor jöttél - mondta egyhangúan Harry.

Beléptünk, és a nappali közepén egy matrac volt elhelyezve. Mindenhol szanaszét hevertek a ruháik.

- A nappaliban aludtok? - kérdezte Niall, végig futtatva a szemeit a helyiségen.

- Igen, a szobám ablakai szelelnek. Nem jól szerelték be őket, a napokban új munkások csinálják meg. A vendégszoba pedig túl kicsi kettőnknek - kuncogott Harry.

- Így van, édes - simogatta meg Jane Harry meztelen felsőtestét.

Hogy milyen szavakat használtam erre a nőre, inkább nem írom le, de ha akkor élő lettem volna, valószínűleg már nem élt volna. Összeszorítottam a szemeimet, hogy visszafojtsam a dühömet, még nem jött el az én időm.

- Beszélhetnénk akkor kettesben? - kérte Niall.

- Oké, menjünk a konyhába. Pár perc drágám - mosolygott Janre.

Drágám? Ez komoly? Nem. Ezt nem hagyhatom. Bármennyire is önző gondolat tőlem, de inkább szenvedjen miattam, mint egy ilyen ribanccal legyen, és elveszítse a barátait, és fogadni mernék ez a banda jövőjére is rányomná a bélyegét. Vissza kell hoznom az emlékeit. Nagyon gyorsan.

Én is jobban körbenéztem a nappaliban, a közös képünk Harryvel eltűnt, úgy ahogy az összes többi kép, amit Harry rólam tett ki az egyik szekrényre a halálom után. Ez a cafka mindent eltüntetett. Végig mértem Jane-t, ahogy leült előttem a kanapéra, közben serényen fülelt, hátha elcsíp valamit Harryék beszélgetéséből. A szemem megakadt valamin. Egy gyűrűn, Jane ujján. Az én jegygyűrűm volt. Hogy került hozzá?

- Niall! - fújtattam dühösen! - Gyorsan gyere ide!

Niall kirohant hozzám, Harry értetlenül sietett utána.

- Mi az? - suttogta felém.

- Az az én gyűrűm! Vedd le a kezéről! Ha nem, esküszöm, az egész házat felrobbantom!

- Jó- jó! De hogyan?

- Nem érdekel!

- Jane, az a te gyűrűd? - kérdezte Niall idegesen.

- Már az enyém, Harry nekem adta. Az egyik fiókban találtuk.

- Az Roxyé volt, vedd le, kérlek - szólt elsőnek lágy hangon.

- Dehogy veszem! Harry nekem adta! Ugye édes? - nézett a kócosra.

- Igen neked, de ha az tényleg Roxyé akkor vedd le, talán nem helyes, hogy a te ujjadon van.

- Már nem kell neki, halott - nevetett a szőke hajú lány.

- Vedd le a gyűrűt! - ordította tagoltan Niall a szavakat. - Vagy levágjam az ujjaddal együtt? Megteszem!

Jane megrázta a fejét, hogy nem hajlandó levenni, de a szőke fiúnak sem kellett több, odarohant dühösen Jane felé, és rángatni kezdte az ujjáról a kis ékszert.

- Áúú ez fáj! Hagyjál már! - kiabálta a lány.

- Niall fejezd be! - fogta le barátját Harry.

Sajnos Harry erősebbnek bizonyult, így lerángatta Niallt Jane-ről, majd kidobta a lakásból, éppen hogy csak kitudtam iszkolni az ajtón utánuk.

- Nem akarlak látni soha többé! - ordította Harry, és becsapta az ajtót.

- Inkább ezzel a ribanccal vagy? Tönkre tesz téged! Nem veszed észre? Ez egy kígyó! - kiabálta vissza Niall az ajtó másik oldaláról.

- Sajnálom - hajtottam le a fejem.

- Ne sajnáld - egyik kezét felém nyújtotta, majd ökölbe szorított kezét szétnyitotta, a gyűrű ott csillogott benne.